– Húszévesen, 1950-ben vonultam be újoncnak. Úgy éreztem, jót tesz a katonaság, s jelentkeztem tiszti iskolára. 1953-ban volt az avatásunk. 1956 forradalmának idején, október 25-én azonban történt egy esemény, amely kettétörte a katonai pályámat. A környék lakói a Cséri-telep iparvágányáról, amely az Üllői utat is keresztezi, szeméttel megrakott vagonokat toltak az útkereszteződésbe. Éppen arra mentem, és kérdeztem az embereket, akiket egyébként ismertem, hogy mire készülnek. Azt felelték, hogy a vagonokkal, mint úttorlasszal megakadályozzák a Vecsés felől jövő szovjet páncélosok bejutását a belső kerületekbe. Én is beálltam tolni a szerelvényt, de csak a kezemet tettem rá, mert a vagonok akkorra már teljes szélességében lezárták az utat.

...és jött az ÁVH

– Később mi történt?
– Volt ott egy fiatalember, akiről nem tudtam, hogy ÁVH-s. Ő a forradalom leverése után feljelentett, mondván, én voltam a barikád létesítésének szervezője és kivitelezője, s ráadásul ezt a magyar néphadsereg tiszti egyenruhájában tettem. Egy éjjel aztán kijött az ÁVH, berúgták a kaput, az ajtót, kirángattak az ágyból, és irány a Gyorskocsi utca. Ott kaptam a gumibottal, eltörték az ujjamat és a bal fülemben a porcogót, miközben ordítva lehordtak mindenféle aljas fasisztának. A szidalmak később eszembe juttattak valamit. A nyilas időkben az apám húga jómódú zsidó családnál volt szakácsnő, s az ő kérésüket tolmácsolva fordult az apámhoz, hogy valahogyan rejtse el az üldözöttek értékeit. Apámmal bőröndökben hoztuk el Lőrincre a mentenivalót, amivel akkor az életünket kockáztattuk. Amikor a kerületet a közelgő front miatt kiürítették, s mennünk kellett, a bőröndöket gondosan kátránypapírba göngyöltük és elástuk. Az üldözöttek közben menlevelet kaptak Wallenbergtől, így visszatérhettek, és az értékeiket visszakapták. És most meg egyszerre fasiszta lettem?

Szerencsés vesztes

A rehabilitálásnál is fontosabb volt munkatársai elismerése

– Mennyi ideig tartották a Gyorskocsi utcában?
– Viszonylag hamar, úgy három hónap múlva kiengedtek a Gyorskocsi utcai rácsok mögül. Ez ritkaság volt akkoriban. A smasszer, miután a kapuig kísért, szó szerint kirúgott, és nagyon alpári hangon bocsátott utamra…
– Maradhatott a katonaságnál?
– Azonnali hatállyal elbocsátottak. A parancsnokom behívatott, és azt mondta: Takács, adja le a ruháját, fegyverét, mától kezdve nem katonatiszt. Hozzátette még, hogy örüljek, amiért nem kaptam sokévi börtönt. Így ért véget a katonai pályám, pedig a letartóztatásom előtt már főhadnagy lettem.
– Hol kapott munkát?
– Később a bátyám segítségével a Közlekedési Anyagellátó Vállalatnál tudtam elhelyezkedni. Beilleszkedtem a közösségbe, onnan is nősültem, s majd három évtizedet húztam le a nyugdíjazásomig. Megtörtént a rehabilitációm is, százados lettem, és a nyugdíjas katonatiszteknek kijáró jogokkal is élhetek.
– Több elismerésben is részesült, melyik a legkedvesebb?
– Keleti György volt a honvédelmi minisztertől megkaptam a Honvédelemért érdemérmet, később a Pofosz-érdemkereszt ezüst fokozatával is jutalmaztak, most pedig Hende Csaba tüntetett ki – de a legnagyobb kitüntetésemnek mégis azt tartom, hogy a Közlekedési Anyagellátó Vállalatnál már három héttel a belépésem után mindenki Palikámnak szólított…