A Gulner iskola második alkalommal rendezett adventi koncertet az Élő kövek templomában. A kisdiákok előadása könnyeket csalt a vendégek szemébe.
Ritka látvány, hogy bevásárlóközpontban járva-kelve, a megannyi karácsonyi portékáját kínáló kirakat közt, egyszer csak szemünkbe ötlik egy kiállítás. A KÖKI Terminál második emeletén, az Ég és Föld című repüléstörténeti kiállítással vár mindenkit a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény.
A Pestszentimrei Sportkastély ad otthont 2015 januárjában is a Dohnányi Ernő Zeneiskola újévi hangversenyének. Az elmaradhatatlan koncerttel jövőre is vidáman indulhat az esztendő.
Tárlatvezetések és előadások kapcsolódnak decemberben a Kondor Jézus élete című kiállításához.
Más szemmel címmel nyílt kiállítás a Fehéren Feketén Galériában. A kiállításon három hivatásos katonai szolgálatot végzett, illetve végző festő alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Újra három ígéretes jövő előtt álló, tehetséges fiatal dzsesszénekes és egy szintén fiatal és kiváló gitáros szórakoztatta a közönséget december 8-án a Fehéren Feketén Galériában.
Téli örömvarárzs címmel a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület különleges zenei élményt adó adventi programot szervezett december 7-én a városháza dísztermében.
A kerületünkben is jól ismert író-költőnek, Kanizsa Józsefnek most jelent meg a legújabb két kötete.
Interaktív előadással várta a kicsiket december 7-én délelőtt a Rózsa Művelődési Ház. A Mikulás puttyonya a jó gyerekeknek még mindig rejtett ajándékokat.

Angolul verseltek

okt. 01, 2024
A Kapocs általános iskola 8. alkalommal rendezett angol nyelvű vers- és prózamondó versenyt. Idén körülbelül 70 diák mérte össze tudását.

Szervező pestszentlorinc szentimre logo

Együttműködő Partnerek hugbc logo abud logo