Csaknem két tucat erőemelő gyűlt össze a parkolóban, hogy megdöntsék a legtöbben egyszerre kettlebellezők rekordját
Közös párbeszédre és fellépésre biztatta a civilek találkozóján a kerületi társadalmi szervezetek vezetőit Szarvas Attila alpolgármester.
Második születésnapját ünnepelte a Városgazda Utánpótlás Akadémia. A Vilmos Endre Sportcentrum aznap összesen hat rendezvénynek adott otthont.
Nem csak gyűjtő-, szemléletformáló központ is, amely a Méta utcában működik. Most kiderül, hogyan zajlik a hulladékfeldolgozás
Koncertet adtak a Dohnányi Ernő Zeneiskola művésztanárai a Rózsa Művelődési Házban. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező hangversenyen klasszikus dallamok csendültek fel.
Idén is több száz versenyző nevezett a 12. alkalommal megrendezett Imre-Lőrinc futóversenyre.
A Muzsikás együttes meglepetés énekórát adott a Brassó Utcai Általános Iskolában.
A köznemesség, mint Európában különleges jogfelfogású értelmiségi középosztály, meghatározó szereppel bírt az 1848-as eseményekben - vélekedett Tevely Arató György, a Kossuth téri megemlékezés szónoka.
Huszonhárom kerületi vehetett át kitüntetést az önkormányzattól március 15. alkalmából.
A Vasvári-kopjafa hosszú ideje a pestszentimrei március 15-i megemlékezések fő helyszíne. Itt ünnepeltek idén is a kerületrész polgárai, az önkormányzat, valamint a civil és társadalmi szervezetek képviselői.