Huszadik alkalommal rendezte meg az önkormányzat a Szebb, virágosabb kerületünkért elnevezésű környezetszépítő pályázatot. Idén 1500 kerületi lakos szépítette meg lakókörnyezetét.
Defibrilátort kapott a Szent Lőrinc telepen működő rendelő.
Gyerekeknek mutatott be több szakmát, és hetven kerületi vállalkozást segített Széchenyi Hitelhez a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amely közgyűlésén az év eredményeit tekintette át.
Márton napi felvonulást tartottak a kerületben két helyszínen is. Pestszentlőrincen a Régi piac téren gyűltek össze a gyermekek és családok.
Több vagy, ha adsz! Ezzel a szlogennel indították útjára az idei 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű országos közösségi akciót. A kerületben mintegy hatvan iskolás, illetve önkéntes vett részt a programon.
Rengeteg sporteseménynek ad helyet évente a kerület, ezek nagy részét az önkormányzat támogatja. A Városháza Galériában most az eseményeken készült fotókból nyílt kiállítás.
Több mint 1000 facsemete elültetését kezdte el a XVIII. kerületi önkormányzat.
Minden évben a Kondor Béla Közösségi Ház ad otthont az iskolák közötti kerületi "Ki mit tud?" vetélkedőnek. Most több mint negyvenen álltak színpadra.
Minden évben a Kondor Béla Közösségi Ház ad otthont az iskolák közötti kerületi "Ki mit tud?" vetélkedőnek. Most több mint negyvenen álltak színpadra.
November 4-én Nemzeti Gyásznap alkalmából a Hargita téren álló '56-os emlékműnél tartottak megemlékezést a forradalomról és annak áldozatairól. Az eseményen egykori résztvevők és családtagjaik, az önkormányzat vezetői és tisztségviselői, fegyveres testületek, valamint pártok és civil szervezetek képviselői vettek részt.