TV18 (2678)

TV18 STÚDIÓ - Ezévi terveiről beszélgettünk Kardos Gáborral.
TV18 STÚDIÓ - A világporondon is bemutatkozó Valkusz Mátéval és edzőjével, Kis Viktorral beszélgettünk.
TV18 STÚDIÓ - A Városgazda Zrt. Műszaki Divíziójának vezetője számolt be a tavalyi karbantartásokról és felújításokról.
TV18 - Az evangélikus óvodát február 10-én kezdik építeni, és a tervek szerint szeptember elsején már birtokba vehetik a gyerekek.
TV18 - Fejlesztési koncepció kidolgozását kezdte meg az önkormányzat. A cél: gazdaságélénkítés a Liszt Ferenc Repülőtér vonzáskörzetében.
TV18 - Nem egyszeri alkalomra vállalkoztak a felajánlók. Havonta egyszer a kerületben élő nehéz sorsú társaink adományokat kapnak.
TV18 - Kölcsey Ferenc 1823-ban, január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. Emlékezet és tisztelet.
TV18 STÚDIÓ - A konkrét feladatokról Lévai István Zoltán alpolgármesterrel és Csergezán Pál telektulajdonossal beszélgettünk.
TV18 STÚDIÓ - Beszélgetés Kothencz Jánossal, a Szent Ágota gyermekvédelmi szolgáltató igazgatójával.
Tv18 - Közművelődési és közgyűjteményi szakemberek továbbképzésére nyert az önkormányzat 13,5 millió forintot.