Kétszer is fordított a Pler Budapest a Gyöngyös ellen. Így a végén megérdemelten maradtak a pontok lőrincen. PLER-Budapest - Gyöngyös 22-20 (12-11)

Elfogadta a 2016-os költségvetést a testület. A képviselők 13 támogató szavazata mellett 3 tartozkódást, és 4 nemet kapott az önkormányzat büdzséje.

A Vilmos Endre Sportcentrumban több mozgásformát is kipróbálhattak az érdeklődők a Városgazda Utánpótlás Akadémia születésnapi toborzóján. Az évforduló alkalmából több meglepetéssel is készültek a szervezők. A riportban Kissné Baumann Gizella sportszakmai vezető és Banyár László, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szólal meg.

A Lőrinci Sportcsarnokban rendezte meg hagyományos húsvéti ünnepségét a Városgazda. Míg a gyermekek szórakoztak, a szervezők addig a felnőttekre is gondoltak. Évek óta közös családi programként rendezik meg az eseményt. A riportban Banyár László, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyilatkozik, valamint több résztvevő.

11. alkalommal rendezték meg a hagyományos Imre-Lőrinc futóversenyt. Március 15-én havas esővel indult a reggel, de még ez sem tántorította el a futókat.

Nem sikerült a Városgazdának a győzelem a Kecskemét ellen a futsal NB II-es bajnokság 22. fordulójában, pedig szoros összecsapásra lehetett számítani a Városgazda Utánpótlás Akadémia és a Kecskemét futsal csapatának pestszentlőrinci mérkőzése előtt. Végül feltörhetetlen védekezéssel, és könyörtelen helyzetkihasználással győzött a Kecskemét – Városgazda - ScoreGoal 3-6 (1-3)

Hideg van? Sebaj! Szülők és gyerekek mozogtak együtt a Kapocs iskola sportos napján. Az állomásokon különböző sportágakat ismerhettek meg a tanulók a Városgazda Utánpótlás Akadémia segítéségével. A riportban Láda Erika intézményvezető és Kissné Baumann Gizella, az akadémia szakmai vezetője beszél a kezdeményezésről.

 Az önkormányzat kitüntetettjeit köszöntötték március 15. alkalmából a Rózsa Művelődési Házban. A nemzeti ünnep alkalmából a kerületi elismeréseket Ughy Attila polgármester adta át. A riportban Balogh Judit, Balogh György posztumusz díszpolgár lánya, dr. Maitz László díszpolgár, valamint Vörös Árpád Pro Urbe-díjas szólal meg.

Kerületi intézmények sorának energetikai rendszere újult meg tavaly és idén. Legutóbb a Kassa utcai iskolában fejeződtek be a munkálatok.

Két helyszínen tartottak március 15.-i rendezvényt Pestszentimrén. A Bányai Júlia táblánál és a Vasvári Pál kopjafánál több mint százan emlékeztek a forradalom és szabadságharc hőseire.