Viszonylag stabil helyezéssel áll a BLSZ-bajnokságban a két kerületi labdarúgócsapat, a PSK és a SZAC, bár az utolsó áprilisi fordulóban mindkét gárda kikapott.

Második otthonában, a PSK pályáján búcsúztatták a 70 éves korában, február 8-án elhunyt Andrássy Gézát, a Pestszentimrei Sportkör egykori elnökét.

A PSK-nak bravúrokra is szüksége lesz ahhoz, hogy az ősszel kezdődő új bajnokságot is az első osztályban kezdhesse.

Nem szerepelt jól az őszi idényben a PSK.

Gyászol a magyar labdarúgás, gyászol Székesfehérvár, s szomorúan emlékezik vissza lakosára kerületünk is, hiszen a kiváló szakember a Lakatos-telepen lakott.

Kapaszkodni kell!

júl. 08, 2024

Nem mondható, hogy jó heteket hagyott maga mögött a BLSZ I. osztályában szereplő pestszentimrei futballcsapat, a PSK.

Ha van labdarúgócsapat, amelyik balszerencsés, akkor a PSK az.

Deák „Bamba” Ferencre emlékeztek.

Molnár Zoltánt, a PSK futballcsapatának vezetőedzője szerint az imreiek számára egyetlen irány lehet: csak előre!

Hat csapat részvételével rendezte meg december 3-án a Városgazda Utánpótlás Akadémia a Mikulás-kupát.