Emléktorna és szoboravató

Írta:  Róth Ferenc 2017.06.08.

Deák „Bamba” Ferencre emlékeztek.

Három dolgot már a SZAC Thököly úti sporttelepére érkezés pillanatában megállapíthatott a látogató június 5-én, pünkösdhétfőn. Az egyik az, hogy profi a szervezés, a másik, hogy bőven lesz látnivaló, a harmadik pedig, hogy többen vannak a pályák mellett, mint néha egy első osztályú futballmeccsen.

VAA 2676 copy

Ez utóbbin nem is lehetett csodálkozni, hiszen az 1908 SZAC KSE főnökei fantasztikus mezőnyt varázsoltak össze a Deák „Bamba”-emléktorna és a szoboravatás napjára. Az egyesület bő egy éve hivatalban lévő elnöke, Istenes László elmondta, hogy fél évet dolgoztak a rendezvény sikerén.
– Kis túlzással állíthatom, hogy amióta átvettem a klub irányítását, ez volt a fő csapásirány, mert szinte naponta beszéltünk róla, s tettünk annak érdekében, hogy mára minden rendben legyen. Reméljük, sikerült...
Úgy tűnt, hogy igen, mert úgy érezhette magát az ember, mintha „sportbúcsúban” lenne, ahol az égvilágon minden van.
Nézzük is, mi minden...


DAC-dal


A két kiválóan előkészített pályán, az élő- és a műfüvesen olyan forgalom volt, hogy többen már nem is férhettek volna el. Tekintve, hogy 12 vendégcsapat érkezett az eseményre – a fővárosból, vidékről, de még a határon túlról is jöttek U11-es és U12-es legények –, így volt ez rendjén.

VAA 2646 copy
Külhonból annak az FC DAC-nak, vagyis a Dunaszerdahelynek a reménységei érkeztek, amely klubnak a felnőtt focistái megnyerték az idén a szlovák bajnokságot. A DAC-nak amúgy olyan félelmetes a szurkolótábora, hogy még a legjobbak is félve lépnek a dunaszerdahelyi gyepre. A fanatikusainak van egy dala, amit nehéz száraz szemmel meghallgatni.


Köztünk van


Nélküled – ez a címe, s biztosak lehetünk abban, hogy a futballtudás mellett ez is győzelmekre vezette az együttest. A megnyitó után közösen énekelte el a dalt játékos, edző, szülő, vendég, és nem is érezhette magát egyedül senki, különösen, ha visszagondolt a június 4-i nemzeti összetartozás napjára.

20-29


Deák „Bamba” Ferenc a pályafutása során húsz alkalommal játszott a felnőtt válogatottban, amelynek tagjaként – „csekélység” – 29 gólt szerzett.


De nemcsak a jövő sztárjai voltak ott, hanem az egykori bajnokok is. Köztük egy olyan, akinek ma már csak az emlékét őrizzük, mert 1998-ban, 76 évesen elhagyott minket, de elmenni sosem fog. Sem a magyar futball egéről, sem a SZAC emlékezetéből.

VAA 2654 copy
Nem kis mértékben róla, „Bambáról” szólt ez a nap, s nem véletlen, hogy Ughy Attila polgármester és Lévai István Zolán alpolgármester is ott volt a rézből készült mellszobor avatásán, tisztelegve a kiváló sportember emléke előtt.


A gólcsászár


Hogy mennyire kiváló volt, arról az unokaöcs Deák-Bárdy Tibor mesélt.
– Sokan megkérdik tőlem, hogy miért éppen Bamba volt a beceneve. Annak alapján találták ezt ki neki, ahogy csatárként várta a labdát, majd kegyetlenül a kapuba bombázta. Hihetetlen csúcsokat ért el. Az akkori 18 csapatos bajnokságban az 1945–46-os idényben 62 gólt lőtt, a következő kettőben pedig 59-szer, illetve 57-szer talált a hálóba. Mit mondjak, nem szerették őt a kapusok...

VAA 2612 copy