Elképzelhető, hogy a járvány idején bevezetett távmunka sok helyen a későbbiekben sem szűnik meg.
A honvédség segített a Somogyi szociális szolgálat épületének fertőtlenítésében.
Az ingyenes jogsegélyt minden hétfőn 14-16 óra között a 296-1438-as telefonszámon lehet elérni. Itt szakavatott kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre a különféle jogi kérdések megválaszolásában.
A járványhelyzet miatt a XVIII. kerületben is fokozottan ügyelünk arra, hogy az itt élők családjai, gyermekei a lehető legnagyobb biztonságban legyenek. Ennek érdekében lehetővé tettük, hogy az idei óvodai felvételi jelentkezések során személyes jelenlét nélkül, online úton legyen mód beadni a szükséges dokumentumokat.
Az önkormányzat mindösszesen 100 millió forintot különített el a járvány miatt nehéz helyzetbe került pestszentlőrinciek és pestszentimreiek támogatására.
A Kormányhivatal segélyvonala folyamatosan várja a hívásokat
Ez egy különleges Húsvét. Aki teheti, maradjon otthon!
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége polgármestereinek közös közleménye!
A veszélyhelyzet miatt az óvodai beiratkozás időpontja és módja változik. A beiratkozás elektronikusan vagy az intézménnyel egyeztetett módon történik 2020. április 2. és 21. között.