Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztály
Az önkormányzati rendelet alapján igénybe vehető települési támogatások
A települési támogatások feltétele, hogy a kérelmező állandó bejelentett lakcímmel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik a XVIII. kerületben és életvitelszerűen itt is él.
Rendkívüli települési támogatás
A rendkívüli települési támogatás eseti támogatás, mely olyan élethelyzetben kérhető, ami az egyén vagy család számára krízis helyzetet okoz. Krízis helyzet például: baleset; kórházi kezelés; temetés; a kérelmező sérelmére elkövetett bűncselekmény; rendszeres pénzellátás folyósítását megelőző ellátatlan időszak (pl. nyugdíj, rokkantsági ellátás megállapításának elhúzódása); magasabb összegű rezsi számla hátralék (pl. éves elszámolás miatt), magasabb összegű gyógyszerköltség vagy gyógyászati segédeszköz vásárlás.
A krízishelyzetet hitelt érdemlő dokumentumokkal igazolni kell (pl. rezsi számlák, szolgáltatóval történt részletfizetési megállapodás, gyógyszer és/vagy gyógyászati segédeszközről szóló számla, orvosi igazolások, kórházi beutaló/zárójelentés, igazolás a rendszeres pénzellátás igényléséről, bűncselekmény esetén rendőrségi jegyzőkönyv).
Hozzátartozó temetése esetén, a támogatást kérő nevére kiállított három hónapnál nem régebbi eredeti temetési számla, illetve a halotti anyakönyvi kivonat másolata csatolása szükséges.
Feltétele, hogy az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg egyedül élő személy esetén a 142.500.-Ft-ot, család esetén a 128.500.-Ft-ot (kivéve a fűtéshez kapcsolódó kiadáshoz benyújtott kérelem, ahol ez egy főre jutó értékhatár ettől az összegtől eltér).
A fűtési időszakban is igényelhető a rendkívüli települési támogatás, melynek megállapítása nem családhoz, hanem háztartáshoz kötött; az egy főre jutó jövedelem – a fent megjelölt értékhatártól eltérően - nem haladhatja meg a háztartásban a 114.000.-Ft-ot, egyedül élő személy esetén 128.250.-Ft-ot. A támogatás iránti kérelem két alkalommal nyújtható be: október 1. napjától december 15. napjáig és január 1. napjától április 15. napjáig.
A támogatás összege háztartásonként
- az október - december közötti időszakra 30.000.-Ft,
- a január - április közötti időszakra 35.000.-Ft.
A rendkívüli települési támogatás iránti kérelem benyújtásához a kérelmező és a családban/háztartásban élő személyek jövedelmét igazoló dokumentumok szükségesek.
A kérelemhez a „Rendkívüli települési támogatás” megnevezésű nyomtatvány kitöltése szükséges, mely honlapunkról (www.bp18.hu) letölthető, illetve Ügyfélszolgálatunkon beszerezhető.
A kitöltött nyomtatványt az igazolásokkal, valamint krízishelyzetet igazoló dokumentummal együtt a Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztály Szociálpolitikai Osztály ügyintézője személyesen ügyfélfogadási időben veszi át, illetve postai úton eljuttatható a Polgármesteri Hivatal 1184 Budapest Üllői út 400. postai címére.
Rendszeres települési támogatások
Feltétele, hogy a kérelmező háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 114.000.-Ft-ot, egyedül élő személy esetén 128.250.-Ft-ot, és a kérelmező vagy a vele közös háztartásban élő személy vagyonnal nem rendelkezik.
A támogatás igénylésekor az egy háztartásban élő személyek jövedelmét szükséges igazolni.
Egészségügyi települési támogatás
Rendszeres támogatásként - egészségügyi támogatás nyújtható a szociálisan rászorult személy részére a gyógyszerköltségeinek csökkentése érdekében.
A támogatás egy év időtartamra kerül megállapításra. A támogatás havi összege azonos a havi gyógyszerköltség összegével, de nem haladhatja meg a 10.000.-Ft-ot.
A gyógyító ellátás szükségletét - a havi vényköteles gyógyszerekről - a kérelem mellékeltét képező formanyomtatványon a háziorvos igazolja.
A kérelemhez az „Egészségügyi támogatás” megnevezésű nyomtatvány kitöltése szükséges, mely honlapunkról (www.bp18.hu) letölthető, illetve Ügyfélszolgálatunkon beszerezhető.
Lakhatást segítő támogatás
Rendszeres támogatásként, egy év időtartamra - lakhatást segítő támogatás állapítható meg a lakás fenntartásával kapcsolatos költségek (villanyáram vagy a gázfogyasztás, vagy a távhő-szolgáltatás, vagy víz- csatornahasználat és a szemétszállítás díjához, a lakbérhez vagy az albérleti díjhoz, a közös költséghez) csökkentéséhez.
A támogatás kifizetése elsősorban közüzemi szolgáltató (pl. MVM Zrt., FŐTÁV, Díjbeszedő Holding Zrt.) felé történik, ezzel csökkentve a havi számla összegét. Önkormányzati bérlakásban, illetve albérletben élők esetében a lakbérhez/bérleti díjhoz kerül megállapításra a támogatás.
A kérelemhez csatolandó egyéb dokumentumok:
- a lakás nagyságának igazolása (pl. nem hiteles tulajdoni lap, adásvételi, öröklési szerződés)
- szolgáltató által kiállított közüzemi számla, albérletben élők esetén albérleti szerződés,
- önkormányzati lakás esetében bérleti szerződés.
A kérelemhez a „Lakhatást segítő támogatás” megnevezésű nyomtatvány kitöltése szükséges, mely honlapunkról (www.bp18.hu) letölthető, illetve Ügyfélszolgálatunkon beszerezhető.
A kitöltött nyomtatványt az igazolásokkal, dokumentumokkal együtt a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztály ügyintézője személyesen ügyfélfogadási időben veszi át, illetve postai úton eljuttatható a Polgármesteri Hivatal 1184 Budapest Üllői út 400. postai címére.
Ügyintézők telefonos elérhetőségei: 296-1300* 1325, 1326,1327, 1328,1329-es mellékeken vagy a 06 30/757-1722 mobilszámon.
ÜGYFÉLFOGADÁS: Hétfő: 13:30-18:00, Szerda: 8:00-16:00, Péntek: 8:00-12:00
Városgazda Ügyfélszolgálat, 1181 Budapest, Baross utca 7.
Csibész Család és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
székhely: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17.
Az intézményünk azt a célt szolgálja, hogy bármelyik korosztályba tartozó igénybe vevő problémájára átfogó megoldást tudjon biztosítani. Fontos szempont a kiegyensúlyozottabb életvitel támogatása, a konfliktusos és veszélyeztető helyzetek feloldása, illetve mérséklése. Az intézmény felépítése lehetővé teszi, hogy a család minden tagjára tekintettel, rendszerszemléletű szociális munkával támogatást tudjunk nyújtani a felmerülő problémáikra.
Szolgáltatásaink:
Családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képességek megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.
- hatósági tevékenységhez tartozó feladatok
- speciális szolgáltatások nyújtása:
- jogi tanácsadás
- pszichológia tanácsadás
- közvetítői eljárás
- család és párterápia – konzultáció
- mediáció – közvetítői eljárás
- egészségügyi – kórházi szociális munka
- utcai – lakótelepi szociális munka
- kapcsolattartási ügyelet
- készenléti szolgálat
- szociális diagnózis készítése
- szakmai támogatás nyújtása
- szociális diagnózis felvétele
Családsegítő munkacsoport
Idős honfitársaink megsegítésére nyújtott szolgáltatás:
2. Hátralékkezelési tanácsadás: adósságkezelési tanácsadónk segítséget nyújt a lakhatással, hátralékkal kapcsolatos iratok, felszólítások, számlák, levelek értelmezésében, a pénzkezelési szokások áttekintésében, a tudatos fogyasztói magatartás, háztartási gazdálkodási szemlélet erősítésében. Tájékoztatást nyújt a közművek és a társasházak által nyújtott fizetési kedvezményekről és a különböző támogatási lehetőségekről. Közreműködik a különböző kérelmek és a hozzá kapcsolódó dokumentációk összeállításában (pl. adósságcsökkentési támogatás).
Kapcsolat: Török László családsegítő/adósságkezelési tanácsadó
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06-1-294-5680; 06-20/989-4759
Általános ügyfélfogadás ideje: Hétköznap: 9 – 12
Helye: Csibész Család és Gyermekjóléti Szolgálat
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 11.
A speciális kifejezetten idősek által igénybe vehető szolgáltatás ügyfélfogadása, illetve krízis esetén hívható készenléti telefonos elérhetőség:
Elérhetőség: ( 24 órában működő készenléti vonal: 06-20-499-4090
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egyesített Szociális Intézmény
székhely: 1181 Bp., Kondor Béla sétány 17.
Személyes gondoskodás keretében biztosított szolgáltatások:
A XVIII. kerület elsősorban idős lakosai részére nyújt szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást, a helyi igényeknek megfelelő közösségi programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak.
Az intézmények hétfőtől péntekig 8-16 óráig várják ellátottjaikat és az érdeklődőket egyaránt. Az intézménybe való bejutásban két kisbuszunk is segítséget nyújt.
Idősek nappali ellátása keretében igénybe vehető szolgáltatások:
Idősek Nappali ellátását a fenntartó ingyenesen biztosítja az ellátást igénybe vevők részére.
Az enyhe, illetve középsúlyos demenciával küzdő idősödő emberek részére biztosítunk megfelelő ellátást, ahol kiemelten fontos a biztonságos környezet kialakítása, az életminőség megőrzése, képességek fejlesztése. Ápolási és gondozási tevékenységek mellett sokszínű, speciális programokat biztosítunk.
Az intézmény hétfőtől péntekig7-17 óráig várja az ellátottakat és érdeklődőket egyaránt. A nappali ellátás keretében reggelit és meleg ebédet is biztosítunk.
Az intézménybe való bejutásban két kisbuszunk is segítséget nyújt.
A nappali ellátásért és a szállításért a fenntartó rendeletében foglaltak szerint személyi térítési díjat kell fizetni.
A szolgáltatás személyes gondoskodást, nappali felügyeletet, napi kétszeri étkezést, rendszeres orvosi felügyeletet biztosít, egyéni és csoportos foglalkozások szervezése mellett. Célunk az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőttek harmonikus életformájának kialakítása, ezáltal a családok tehermentesítése és a társadalmi integrációjuk megvalósítása.
Az intézmény hétfőtől péntekig 7-17 óráig várja ellátottjait és az érdeklődőket egyaránt. Az intézménybe való bejutásban két kisbuszunk is segítséget nyújt.
A foglalkozásokat az ellátottak képességeihez és egészségi állapotához mérten, minél nagyobb aktivitást biztosítva szervezzük: torna, gyógytorna, konditerem használata, asztalitenisz, kerámiázás, kézimunka-szőnyegszövés, közös tánctanulás, éneklés stb.
A nappali ellátásért és a szállításért a fenntartó rendeletében foglaltak szerint személyi térítési díjat kell fizetni.
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen
Étkeztetés keretében napi egyszeri étkezést biztosítunk, amelyet az EUREST Kft. biztosít. Az ebéd levest és egy főételt tartalmaz, amelyet igénybe lehet venni helyben fogyasztva, elvitellel, vagy házhoz szállítással.
Étkeztetést a hét minden napján igénybe lehet venni, hétfőtől péntekig meleg ebédet tálalunk, ünnepnapokon, heti pihenőnapokon pedig előre elkészített, sokkolt ételt biztosítunk.
Az étkezésért és a szállításért a fenntartó rendeletében foglaltak szerint személyi térítési díjat kell fizetni.
Házi segítségnyújtás keretében otthonukban élő főleg idős emberek részére nyújtunk segítséget, amelyet szakképzett gondozók biztosítanak hétfőtől péntekig 8.30-15.30 óra között.
A házi segítségnyújtás igénybevételét gondozási szükséglet vizsgálat előzi meg, amelyet a vezető gondozó végez.
Házi segítségnyújtás keretében igénybe vehető szociális segítés és személyi gondozás. A gondozási feladatokat és a feladat ellátás időtartamát a megállapodásban rögzítik.
A szolgáltatás igénybevételéért személyi térítési díjat kell fizetni. A személyi térítési díj megfizetésének alapja a gondozási feladatra fordított idő.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében otthonukban élő, egészségi állapotuk, szociális helyzetük miatt rászoruló, egyedülálló idős, vagy mozgásában korlátozott személyeket segítjük egy segélyhívó készülék beszerelésével és 24 órás működtetésével.
A segélyhívó a nap bármely szakaszában felmerülő krízishelyzet, otthoni baleset bekövetkezésekor használható, az ügyeletes gondozó a segélyhívástól számított 30 percen belül a helyszínre érkezve azonnali segítséget nyújt, vagy értesíti az egészségügyi intézményt.
A szolgáltatásért a fenntartó rendeletében foglaltak szerint személyi térítési díjat kell fizetni.
Azoknak a személyeknek nyújt bentlakási lehetőséget, akik átmenetileg egészségi vagy egyéb okból önmagukat otthonukban ellátni nem képesek és a családi gondoskodást nélkülözik.
Szolgáltatásunk legfeljebb 1 évi időtartamra biztosít teljes körű ellátást. Méltánylást érdemlő esetben, ha az ellátást igénybe vevő családi környezetébe nem helyezhető vissza, az ellátás időtartama további 1 évvel meghosszabbítható, amelynek feltétele a tartós bentlakást biztosító intézmény felé benyújtott kérelem igazolása.
Azoknak a rászorultaknak tudunk biztonsággal teljes körű ellátást nyújtani, akik kórházi ápolást nem igényelnek, ha segítséggel is, de járóképesek, mentális állapotuk lehetővé teszi legalább a minimális együttműködést. Az intézmény 24 órás ellátást biztosít szakképzett gondozók és ápolók segítségével, a hozzátartozók érkezését a látogatási időben várjuk.
A szolgáltatásért a fenntartó rendeletében foglaltak szerint személyi térítési díjat kell fizetni.
Elérhetőségek:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egyesített Szociális Intézmény székhelye
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17.Tel: 297-3372/297-3373
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1182 Budapest, Marosvásárhely u. 6-8. Tel: 292-5303
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egyesített Szociális Intézmény székhelye: 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 17. Tel: 297-3372/297-3373
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Non-Stop segélyhívó: 06 20/559-9457
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának
Idősek Információs Pontja
Az Idősek Információs Pontja létrehozásával a kerületben élő időseknek kívánunk tájékoztatást nyújtani az elérhető szociális szolgáltatásokról és támogatásokról.
Azonnali segítségkérés lehetősége 3 intézményben:
I. Egyesített Szociális Intézmény
Telefon: 06-20/559-9457 (0-24 hívható)
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
II. Csibész Család- és Gyermekjóléti Központ
Telefon: 06-20/499-4090 (0-24 hívható)
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06-30/757-1722 (8:00-16:00 hívható)
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.