Arról már írtunk lapunk hasábjain, hogy a gyermek Varjú Imre sokat legeltette a teheneket a Békés megyei Endrőd-Csejtpusztán, ahol a szüleivel élt. Arról azonban nem esett szó, hogy mivel töltötték, mivel tették izgalmassá, érdekessé ezeket az órákat a pusztai gyerekek.
Erről kérdeztük őt, s a beszélgetés végére egy sportos atya képe bontakozott ki előttünk.

Rongylabda, atlétika

„Mi mást lehetett volna csinálni tehénlegeltetés közben a pusztán, mint hogy rugdostunk valamit. Bőrből vagy gumiból készült labdára nem is gondolhattunk, csak a saját magunk csinálta kezdetleges rongylabdára. Azt rúgtuk, miközben a jószágok legeltek és kérődztek. Nemcsak a foci jutott szerephez, hanem az atletikus mozgás is. Versenyeztünk futásban, távolugrásban vagy éppen guggolásban. Olyasmiben, amihez nem kellett más, csak a lábunk…”
„Hiába ment jól a foci, a legjobb jegyet nem mindig kaptam meg tornából, mert féltem fejen állni. A labda azonban mindig ott volt a közelemben, így 1952 után is, amikor Vácra kerültem a teológiára. Annak is volt csapata, a püspökség udvarán rúgtuk a labdát. Igaz, csak kispályán, de csináltuk.”

Hálás érte a sorsnak

Olyan jól kergette a labdát az 1957-ben pappá szentelt Varjú Imre, hogy bekerült a papi válogatottba.
„Jobbszélső voltam, ott volt a helyem. Kaptam a labdát, irány az alapvonal, aztán beadás. Ez volt a dolgom.”
Aztán negyvenévesen hegyre ment az atya, mert Borsodberénybe helyezték. Ekkor megjelent az életében a sísport. Ott tanulta meg a siklást a hegyoldalakon, ott lett „profi”, aki a mai napig is rendszeresen jár telente a hegyekbe.
„Korábban Zakopane volt az úti cél, ma már, ha minden rendben van az egészségemmel, Ausztriába megyek. Persze csak szolidan, a kék pályákon csúszom le. Aki nem fél, aki tudja, mit kell tenni, annak gyönyörű élmény a siklás. Nekem megadatott, hálás is vagyok érte a sorsnak.”

Barátságban a sporttal

Az atya mindezek után szinte mellesleg említette meg:
„Aki megtanulta és megszerette a teniszezést, az elmondhatja, hogy egész életére barátságot kötött vele. Így vagyok ezzel a szép sporttal én is.”
Az embernek, miután végighallgatta Varjú atya „sportóráját”, nem lehet más lehetősége, mint hogy elkezd gyanakodni: a könyvekben bizonyára elírták az 1932-es születési dátumát. Legalább harminc esztendővel…