− Mindig gyermekorvos akartam lenni. Az orvostudomány nagyon sok ága érdekelt, de határozottan éreztem, hogy ez a hivatásom – mondta Simon Lászlóné dr. Juhos Adrienne.
A doktornőt nem családi inspirációk vezették erre a pályára.
– Apám pedagógus, iskolaigazgató volt. Mindig azt mondta, az is nehéz munka, de nem annyira, mint az orvosé, mert az orvos tényleg mindig csak a rosszat hallja. Ez sokszor eszembe jut, ezért meg szoktam kérni a szülőket, a nagyobb gyerekeket: szóljanak vissza, ha jobb.
Öt év Drezda
Csillaghegyen született, ahol három testvérrel együtt nőtt fel Juhos Adrienne. A kötődését a családhoz, a gyerekekhez talán ez és az apa hivatása formálta.
− Az biztos, hogy már gyerekként is orvososat játszottam a legszívesebben. A múltkor a kezembe került egy régi ifjúsági újság, az egyik fotón éppen sebet kötözök – beszélt hivatása gyökereiről a doktornő.
Az egyetemre hamar sikerült bejutnia, és akadályok nélkül végezte azt el. A diploma után a MÁV Kórházban kezdte a pályáját.
− A gyermekosztályon dolgoztam, de egy időre „kölcsönkértek” a gyermeksebészetre is. Nagyon szerettem a kórházi munkát, csak azért szakadt vége, mert műszaki végzettségű férjemet Drezdába helyezték, így öt évre én is kiköltöztem vele – emlékezett vissza. – Ott nem éreztem magam egészen komfortosan, nekem túl kemény volt a poroszos természet. De a munkámat ott is nagyon szerettem, és akkor is jó kapcsolatot tudtam kialakítani a gyerekekkel. Emlékszem, egy kisfiú megkérdezte, miért beszélek ilyen furcsán. Amikor elárultam neki, hogy magyar vagyok, azt felelte: „Ott minden nő ilyen? Akkor nekem magyar feleségem lesz, ha felnövök.”
Orvos Babettán
A hazatérés után dr. Juhos Adrienne pályája a MÁV Kórházban folytatódott. Időközben azonban két gyermeke született a házaspárnak, és mellettük egyre nehezebb volt teljesíteni a rengeteg éjszakai ügyeletet.
− Megtudtam, hogy Pestlőrincen megüresedett egy gyermekorvosi állás. Ez ideálisnak tűnt, hiszen a férjem lőrinci származású. A nagyszülők házába költöztünk, és megkezdtem a munkát a körzetben. Először kerékpárral, aztán Babettával jártam a környéket, utóbbit nagyon szerettem. Eleinte mindent csinálni akartam, amit a kórházban is, de rá kellett jönnöm, hogy itt más a felszereltség és más a feladatom is. Hamar megtaláltam a helyem, azt élveztem a legjobban, hogy hamarosan része lettem az itteni családok életének. Olykor még a nagymamák is engem hívtak, ha orvosi segítségre volt szükségük.
A doktornő népszerűségét mutatja, hogy a mai napig szívesen látogatják őt a régi betegei.
− Azok, akiket gyerekként kezeltem, visszahordják hozzám a gyerekeiket, sokszor távolabbról, a kerületen kívülről is. Számomra ez megtisztelő, és megnyugodhatok: egy orvos mégsem mindig csak a rosszat hallja – fejtette ki nevetve. – Szeretném hangsúlyozni, hogy a munkám, a pályám sikere az asszisztensek és a nővérek segítségének köszönhető. Az ő munkájuk nélkül az enyém mit sem érne.
Tíz unoka
Ha az ember személyesen vagy a ma már széles körben látogatott internetes fórumokon érdeklődik dr. Juhos Adrienne után, a következő mondattal biztosan találkozik: bármikor lehet hívni. Szabad ideje tehát nem sok van.
− Ha mégis, akkor főleg kertészkedni szeretek, illetve bármi olyasmivel foglalkozni, aminek köze van a természethez. Állataim nincsenek, mert nem volna időm rájuk, de a növényekkel sokat foglalkozom. Szeretek főzni és olvasni is – avatott be néhány hobbijába.
Nyugodt lehet a hivatással kapcsolatban is: bár ő nem kaphatott családi inspirációt az orvosláshoz, hiszen a felmenői között nem volt orvos, most jócskán akad, aki folytassa ezt a munkát.
− Orvos a lányom és a vejem is, és a tíz unokám közül is egyre többen mondják, hogy ők is ezzel szeretnének foglalkozni. Örülök neki, hiszen csodálatos hivatás a miénk.
Éneket az életbe! - Járainé dr Bődi Györgyi díszpolgári kitüntetése
Az önkormányzat elismerései március 15-én
Igazgató és orvos a kerület díszpolgára
