– Mikor kezdtél érdeklődni a filmkészítés iránt?
– A filmezés világa már gyerekkoromban elvarázsolt. Kisfiúként nagyon izgalmasnak tartottam, hogy vajon hogyan készülhet egy-egy jelenet, hogyan állnak össze a képkockák. Az első próbálkozásom egy stáblista elkészítése volt papírból, amelyen kézzel tekerve futottak a nevek. Később, a középiskola megválasztásakor már fontos szempont volt, hogy közelebb jussak a filmkészítéshez. Így kerültem a Hunyadi Mátyás Gimnázium művészeti tagozatára, az akkori igazgatónő, Grünvald Mária szárnyai alá. Részt vettem a filmművészeti szakkörben, ahol rengeteget tanulhattam, valamint szép eredményeket értem el az évente megrendezett országos amatőr színjátszó és diákfilmfesztiválon.
– Ma már a diplomafilmedet készíted. Hogyan jutottál el idáig?
– A gimnázium után a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kameraman szakára jelentkeztem, ahol már saját stábbal több önálló reklám-, promóciós és kisjátékfilmet, videoklipet készítettünk. A műtermi gyakorlat mellett több helyen is kipróbálhattam magam, voltam szakmai gyakorlaton a XIX. kerületi TV-nél, forgattam divatbemutatókon egy magyar tulajdonú kisvállalkozásnál, s az egyik kereskedelmi csatorna gasztronómiai és turisztikai magazinműsorának kameratechnikusi feladataiban is segédkeztem.
– Mi adott inspirációt a most készülő diplomafilmedhez?
– Fekete humorú kisfilmet szerettem készíteni rólunk, fiatalokról. Olyan filmet, amely minket érintő és véresen komoly témát dolgoz fel. Fontos megjegyezni, hogy a hagyományos diktatórikus formát felrúgva végül triumvirátusban kezdtünk el dolgozni a filmen Galkó Katalin rendezővel, akinek szintén diplomamunkája lesz ez a kisfilm, és Szalay Álmossal, aki a forgatókönyv megírásán túl sokéves rendezői tapasztalattal segítette az előkészítést. Én pedig természetesen képalkotóként, operatőrként követtem a születő alkotás útját.
– Miről szól a filmetek?
– Az Isten veled, Artúr! Édes-bús mese az Y-generációról, azokról a húsz–harminc évesekről, rólunk, akik a társadalmi, szellemi és gazdasági áramlatok farvizén megrekedve a kamaszkor és a felnőttkor között, az elmenni vagy maradni örökös dilemmájában várakozunk egy hatalmas parkolóban, sok ezer kortársunkkal együtt. Ezt az útkereső bizonytalanságot fűszereztük meg a szociális temetés gondolatával.
– Filmetek némiképp szélsőségesen mutatja be a mostani fiatalok helyzetét. Szerinted a való életben van kiút ebből a kilátástalanságból?
– Nem volt szándékunkban szélsőségesen fogalmazni, inkább líraian és sokféle metaforát használva. Szerintünk van kiút, csak Artúr nem találta meg.
