Nézem az órámat, hogy el ne késsek a megbeszélt találkozóról, mert Papp Zoltán nagyon pontos ember hírében áll. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen rengeteg óra figyelmezteti a pontos időre Baross utcai műhelye falán és az asztalokon, ahol megállás nélkül csipognak, bim-bamboznak, ütnek, ketyegnek. A lőrinci órás – amilyen jó egészségnek örvend – feltehetően sokáig szorgoskodik még műhelyében, az általa javított órák percei nincsenek megszámlálva.

– Tíz éve vagyok nyugdíjas, de még nem tervezem, hogy végleg bezárok – mondta. – Amíg jól látok, és nem remeg a kezem, dolgozom. Nem szeretek munka nélkül élni, bár hobbinak ott a kert, az olvasás és a pingpongozás. Minden héten kétszer játszom a Bókay-kertben nyugdíjasokkal, ez nagyon jót tesz az állóképességemnek, ráadásul megnyugtat.
– Sok a munkája?
– Nem panaszkodhatok, az emberek mostanában nem válnak meg olyan könnyen az órájuktól, mint régebben. Hozzák javíttatni a régi felhúzós szerkezeteket, amelyek mintha újra divatba jöttek volna. Persze a kvarcórák még mindig vezetik a slágerlistát, de antik órákból is akad még, igaz, mesterük már egyre kevesebb. Halnak ki a jó órások, utánpótlás szinte nincs, mert legalább öt éve nincs órásképzés Magyarországon. Ha abbahagyom egyszer, a műhelyem biztosan üresen marad. Saját utánpótlásomról nem tudok gondoskodni, mert a fiatalok nem jönnek erre a pályára. Nincs türelmük órákig pepecselgetni a bonyolult óraszerkezetekkel. A mesterek régen válogathattak az inasokból, akiknek fizettek, ma évek óta nem akad horogra egy ifjú titán sem.

– Lejárt az idejük?
– Amikor 1957-ben elkezdtem ezt a pályát, nem hittem volna, hogy fél évszázaddal később nem lesz utánpótlásunk. Szülőfalumban, Füzesgyarmaton szerettem meg ezt a szakmát egy idős mesternél, majd Budapesten az Órás Szövetkezetnél töltöttem a tanoncidőmet. Egy év alatt végeztem el két osztályt, aztán hamar egy Andrássy úti üzletben kötöttem ki. A mestervizsgát 1965-ben tettem le.
– Hogyan került ebbe a kerületbe?
– Előtte Újpesten, Kőbányán és Kispesten dolgoztam. Ez utóbbi helyen üzletvezető voltam tíz évig, nagyon jól ment az üzlet, sikerült felvirágoztatni, mégis egy sajátra vágytam. 1980-ban kerültem Pestszentlőrincre, amikor meghalt az itteni órásmester, amit az apósomtól tudtam meg, ugyanis lőrinci lányt vettem feleségül. Az órás özvegyétől vettem át az üzletet, és azóta itt vagyok ennyi év alatt kialakult kuncsaftkörrel. Nehezen válnék meg tőlük, mert nagyon jólesik, hogy felkeresnek, sokszor csak egy kis beszélgetésre. Remélem, sokáig bírja még a szemem és a kezem.
Papp Zoltán búcsúzáskor hozzátette, hogy az emberekhez nagy türelem kell, de ehhez a szakmához még nagyobb.

A szülei kulákok voltak – Húsz hold földünk volt Füzesgyarmaton, kukoricát kapáltam, libát őriztem. Édesapámat agronómus volt, de kulákká nyilvánították, és elvették a birtokunkat. Nyolcadik után nem vettek fel a technikumba, ezért Szeghalomra kerültem ipari iskolába, ahol fémiparosnak tanultam. Szerencsére Füzesgyarmaton volt egy kitűnő órás, neki köszönhetem, hogy elsajátítottam ezt a szakmát – mondta Papp Zoltán.