PLER: bravúr és papírforma-vereség

Írta:  2014.11.10.
Fontos mérkőzéseket vívott az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi két fordulójában a PLER-Budapest.
Fontos mérkőzéseket vívott az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság legutóbbi két fordulójában a PLER-Budapest. Balmazújvárosban bravúrosan szerepelt, pontot szerzett a csapat, Balatonfüreden azonban – a papírformának megfelelően – vereséget szenvedett.


Tudnivaló, hogy a kerületi csapatnak minden egyes pontra nagy-nagy szüksége van. Nos, ezt a pontocskát szerezték meg a 11. fordulóban. Izgalmas mérkőzésen, még izgalmasabb végjátékot követően. Hutvágner István csapata végig „pariban” volt a hazai pályán esélyesebb Balmazújvárossal, s a 22-22-es döntetlen azt jelentette, hogy a PLER-Budapestnek öt pontja volt a „félidőben”, ami pontosan öttel több, mint amennyi tavaly állt a neve után.
– Ezzel a fiatal gárdával megtettük azt, amit lehetett. Érezték a srácok is a felelősséget, így futottak ki a pályára a találkozók előtt. Ez most, a bajnokság félidejéig, öt pontra volt elegendő, ami azt jelenti, hogy nem az utolsó helyről várjuk a folytatást – mondta Hutvágner István a balmazújvárosi meccs után, de még a balatonfüredi előtt.
Nos, a balatoni kirándulás, amint várható volt, nem sikerült… A jó erőkből álló Balatonfüred végig vezetve, magabiztosan nyert. A félidőben tízgólos volt a különbség a két gárda között, ami további eggyel nőtt a találkozó végére.
A vasárnapi papírforma-mérkőzés után azonban e hét csütörtökén „élet-halál” összecsapás lesz 18 órától a Lőrinci Sportcsarnokban, ahol a PLER-Budapest a Ceglédet fogadja. Azt az együttest, amelyiknek egy ponttal van többje, mint a PLER-nek, vagyis hat. Lőrinci siker esetén helyet cserél a tabellán a két csapat, s akkor egy kicsivel megint jobb lesz ránézni arra.

11. forduló:
Balmazújváros–PLER-Budapest 22-22 (10-10)
12. forduló:
Balatonfüredi KSE–PLER-Budapest 29-18 (16-6)