Diákolimpikonok elismerése

Írta:  2014.10.14.
Kedves hangulatú ünnepséget tartottak az új városháza dísztermében október 7-én. A budapesti diákolimpián legeredményesebb intézményeket és azok tanulóit jutalmazták.
A 2013–14-es tanév budapesti diákolimpiai versenyein elért eredményeik alapján a legaktívabb, legeredményesebb fővárosi iskolák részesültek jutalomban.

A díjátadón négy kategóriában (általános iskola 1–4. évfolyam, 5–8. évfolyam, középiskola 9–12. évfolyam és sajátos nevelési igényű intézmények) adtak át sportszervásárlási utalványokat. Az elmúlt tanévben 350 fővárosi iskola vett részt a versenyeken, ami növekvő számot jelent.

Az értékelésben 9 kiemelt sportág szerepelt, így az atlétikában, az asztaliteniszben, a játékos sportversenyekben, a kézilabdában, a kosárlabdában, a labdarúgásban, a röplabdában, a tornában és az úszásban értékelték az eredményeket, részben a diákolimpián részt vevő tanulók száma alapján, részben az eredményesség alapján.
A XVIII. kerület diákjai büszkén vehették át az elismeréseket, hiszen hat intézmény legjobbjait és testnevelő tanárait is szólították.

Megérdemlik, hogy felsoroljuk az intézmények és a testnevelők nevét – megdolgoztak érte. Íme: Gloriett Általános és Sportiskola, testnevelő: Hrisztoforidiszné Rábai Zsuzsa. (A Gloriett két kategóriában is az elismertek között volt.) Kassa Utcai Általános Iskola, testnevelő: Horváth Gábor. Pogány Frigyes Szakközépiskola, testnevelő: Hakkel Ildikó. Táncsics Mihály Általános és Német Nemzetiségi Iskola, testnevelő: Svélecz Edit, XVIII. kerületi SOFI, testnevelő: Batári Géza.