A KEK-ben indul az egyesített csapat

Írta:  2011.07.02.
Lassan, de biztosan minden nyitott kérdés eldől a Ferencváros és a PLER KC egyesülése által létrejött új fővárosi kézilabda-csapat háza táján.
A Ferencváros korábbi névadó szponzora továbbra is jelentős támogatást nyújt majd az egyesített csapatnak, így a cég neve - a Celebi - bekerült az új csapatnévbe is. Ezzel eldőlt, hogy Celebi-FTC-PLER néven vág neki a következő idénynek kerületünk reprezentánsa.

A KEK-indulás mellett döntött a vezetés

Rendkívül fontos kérdés volt, hogy melyik nemzetközi kupában induljon a gárda. Ismeretes, hogy a két "jogelőd" tavalyi szereplése alapján lehetőség nyílt arra, hogy válasszon csapatunk, hiszen a Ferencváros bajnoki bronzérme EHF-indulást, míg a PLER KC kupaezüstje KEK-indulást ért. Hosszas gondolkodást követően a klubvezetés a KEK mellett döntött, így a 2011/12-es idényben a Kupagyőztesek Európa Kupájában próbál majd szerencsét a Celebi-FTC-PLER csapata.


A látszat csal - csapatunk nem feltartott kézzel vág neki az új idénynek!

Kék csíkos zöld-fehér

Eldőlt az is, hogy együttesünk mindkét elődje színét megőrzi. A csapat alapvetően zöld-fehér mezben lép majd pályára, ám a PLER kék-fehér színéből is "megörökli" a kéket, amely egy csíkban jelen lesz az új dresszeken.
Amint arról már portálunk is hírt adott korábban, a Celebi-FTC-PLER valamennyi hazai mérkőzést Pestszentlőrinc-Pestszentimrén vívja majd!