Sikeres évet zárt a SZAC

Írta:  2011.07.02.
Négy év alatt a harmadik feljutását ünnepelheti az 1908 SZAC KSE labdarúgócsapata, a korfballosok pedig mindkét osztályban dobogón végeztek. Van tehát mire építkezni a következő idényben.
Magabiztosan, rajt-cél győzelmet aratva nyerte meg a Budapest-bajnokság II/1. osztályát az 1908 SZAC KSE labdarúgó-csapata. A Maráczi János által felkészített legénység ezzel ismét feljebb léphet egy osztályt. Az utóbbi négy évben immár harmadszor.
- A most zárult idényben jelentős, kilenc pontos előnyünk is volt már. Ezt a bajnokság végére nem tudtuk ugyan megőrizni, de győzelmünkhöz így sem férhetett kétség - emlékezett a mögöttünk hagyott bajnokságra Pintér Béla az 1908 SZAC KSE ügyvezetője. - Bajnoki sikerünk fő letéteményese a vezetőedzőnk, Maráczi János volt, aki módszeresen kialakított elképzeléseit játékosaival végre is tudta hajtatni. Munkáját segítette, jól kiegészítette Gombos László edző és Pisont István játékosedző.


Gombos László és Pisont István joggal ünnepelt
Ismét ráhajtanak az aranyra

Az újabb osztályváltás felveti annak kérdését, hogy a SZAC csapatának vajon sikerül-e felvenni a másodosztály iramát, ritmusát?
- Ennél lényegesen többre törekszünk - avatott be a klub terveibe Pintér Béla. - A célunk egyértelműen az, hogy a másodosztályban is feljutást érő helyen végezzünk. A szakvezetéssel egyetértésben úgy látjuk, hogy megvannak az alapok a továbblépésre. A jelenlegi játékoskeretünk - némi alakítással, erősítéssel - képes lehet a jó szereplésre a másodosztályban is.

Gyermekeket várnak

Miután a Budapest Bajnokság másodosztályában szereplő csapatoknak utánpótlás-csapattal is rendelkeznie kell, az 1908 SZAC KSE egész július hónapban toborzókat tart!
- Várjuk egyesületünk kötelékébe azon 7-8. osztályos tanulók jelentkezését, akik szívesen fociznának - mondta az ügyvezető. - A toborzókat július elejétől indítjuk el. Minden héten kedden és csütörtökön 18 órától várjuk a srácokat a Nagyszalonta utcai Malév-sporttelepen.


Pintér Béla (balra) a korfball-csapat edzőinek gratulál
A korfballosok is kitettek magukért

Az 1908 SZAC KSE korfball-szakosztálya is eredményes évet zárt.
- Két felnőtt csapatunk van, az egyik az élvonalban, a másik pedig az NB I/B-ben. A NB I-ben szereplő együttesünk bronzérmes lett, a másodosztályban induló csapatunk pedig megnyerte az NB I/B-t. MIndkét eredményt hatalmas sikernek értékelem! Ha ehhez hozzveszem még azt is, hogy az ifjúsági- és serdülő csapataink is bajnokságot nyertek, akkor nem túlzás kijelenteni: ez a korfballos év a SZAC-é volt! Valemennyi korfball-csapatunk felkészítésében kimagasló és eredményes munkát végzett Hack Barnabás vezetőedző, akinek ezúton is nagyon köszönöm a munkáját - zárta évértékelőjét Pintér Béla.