Korfzuhatag a nyitányon

Írta:  2011.05.09.
Megkezdődött az U21-es korfball Európa-bajnokság a Pestszentimrei Sportkastélyban. Egyelőre elégedettek lehetünk, ugyanis a nap zárómeccsén válogatottunk hozta a kötelezőt: szép játékkal magabiztos győzelmet aratott Törökország ellen.
A délelőttől folyamatosan zajló mérkőzéseken nem történt meglepetés: mindegyiken az előzetesen esélyesebbnek vélt együttes győzött. Ugyanezt vártuk a nap zárómeccsén, a Magyarország-Törökország összecsapáson is, ahol a mi sikerünket ígérte a papírforma. Ez a találkozó azonban csak az Európa-bajnokság hivatalos megnyitója után kezdődött.
A nyitóünnepségen elsőként Lévai István Zoltán alpolgármester szólt, aki elmondta: kerületünk a lehető legjobb házigazdája szeretne lenni a korfball Eb-nek. Örömét fejezte ki azért, hogy rendezők lehetünk, és kiemelte: nagyon szorít a több kerületi játékost is felvonultató magyar válogatottért.
Babusa Árpád a Magyar Korfball-szövetség elnöke sok sikert kívánt a résztvevő csapatoknak.

„Köszönet az EB befogadásáért!”
Frans Buvens a Nemzetközi Korfball-szövetség elnökségi tagja köszöntőjében kiemelte, hogy ezt a viadalt eredetileg Nagy-Britanniában rendezték volna még tavaly ősszel, a britek azonban visszamondták a rendezést. Új helyszínt kellett találni, így került a képbe Budapest, és kerületünk. Zárszóként köszönetet mondott hazánknak az Európa Bajnokság befogadásáért!
Az ünnepség utolsó felvonásaként felcsíki táncokból láthattunk bemutatót a Tébláb együttes táncosai jóvoltából.

Álmos kezdés után behúztuk a kötelezőt
Ezután következett a várva-várt Magyarország-Törökország mérkőzés, amelyen kétszeresen is „álmosan” kezdtünk. Mert bár Beöthy Álmos révén hamar megszereztük az első korfunkat, a törökök rövid idő alatt három alkalommal is megleptek bennünket. Csapatunk több támadást is bosszantó hibával zárt, valamint kihagyott három büntetőt is, így a vendégek a 21. percben 4-2-re elhúztak. Ekkor varázsütésre – na meg Hack Barnabás „három egyezésre” való felhívása miatt – megváltozott a játék képe. Egyre-másra szereztük újabb és újabb pontjainkat, a 27. percben néhány másodperc leforgása alatt két korfot is dobtunk. A félidőben így magabiztos, négy korfnyi előnnyel mehettünk pihenni.
Talán túlontúl is megnyugodtunk az első játékrész ragyogó végjátéka miatt, mert a második félidőt megint lomhábban kezdtük. A törökök fel is zárkóztak, igaz, egyenlíteni többet már nem tudtak. A meccs utolsó perceiben vastapsot kapott csapatunk, amely végül három ponttal, 19-16-ra megnyerte bemutatkozó fellépését. Együttesünk holnap szabadnapos lesz, kedden pedig a hollandok ellen súlyos vereséggel debütáló Németország ellen játszik.

Hack Barnabás a magyar válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után örömmel értékelte a látottakat:
- Ahogy előzetesen vártuk, nagyon nehéz volt. Még sosem mérkőztünk a törökökkel, így elsődlegesen csak a győzelem volt a célunk. Ezt megszereztük, aminek nagyon örülök.
- Okozhat meglepetést ez a török válogatott?
- Bár a törökök a mezőny gyengébb csapatai közé tartoznak, éppen a sajátos játékstílusuk miatt mindenki megszenved majd ellenük. Gratulálok csapatomnak a remek győzelemhez és a sikeres bemutatkozáshoz!

A meccs előtt külön köszöntötték a születésnapját ünneplő Deák Anitát, aki erre a meccsre együttesünk csapatkapitánya is lett.
- Megteszi születésnapi ajándéknak a győzelem?
- Igen! Köszönöm is a csapatnak, hogy győzelemmel ünnepelhetek!
- Mintha egy kicsit idegesen kezdtek volna...
- Sajnos valóban idegesen kezdtünk, szerencsére aztán magunkra találtunk. Mentségünkre szóljon, hogy még soha nem játszottunk a törökök ellen, így a stílusuk ellenszerét is élesben kellett megtalálni. Az eredmény hála Istennek azt mutatja, hogy sikerült.
- Most pihennek egy napot, aztán jönnek a németek...
- Igen, az lényegesen nehezebb meccsnek ígérkezik. Nem mi vagyunk az esélyesek, ám igyekszünk kihasználni a hazai pálya előnyét!


A nyitónap eredményei:
Magyarország–Törökország 16-13
Csehország–Portugália 13-19
Hollandia–Németország 23-7
Anglia–Belgium 15-19
Szlovákia–Lengyelország 12-16