Megnyílt a kvótaszerzéshez vezető út

Írta:  2011.05.09.
A vasárnapi, százhalombattai öttusa világkupa-versenyen ismét a legjobb magyar helyezést érte el Marosi Ádám. A kiváló öttusázó ezzel véglegessé tette azt is, hogy alapember lesz az Eb és vb előtt álló férfi válogatottnak.
A százhalombattai verseny a harmadik volt idén. Marosi Ádám mindegyiken rajthoz állt, és eddigi eredményei alapján vezeti a vk-rangsort. A kerületünkben élő kiváló versenyző ezúttal végül az ötödik helyen zárt, amellyel megőrizte helyét az összetett élmezőnyben is.
Marosi Ádám – és az egész öttusa-válogatott – előtt áll az esztendő két legjelentősebb eseménye, a kontinensviadal és a világbajnokság. Mindkettő kvótaszerző verseny lesz, vagyis már annak is komoly jelentősége van, hogy ki képviseli hazánkat a két megmérettetésen. A vk-viadalokon mutatott eddigi teljesítménye révén szinte biztosra vehető, hogy az első számú kerettag Marosi Ádám!