Különleges frissítés a hőségben

Írta:  2015.08.29.

Megkezdődött az első pestszentlőrinci sörfesztivál

Pénteken a Kossuth téren megnyílt az első alkalommal megrendezett XVIII. kerületi Retro Sörfesztivál. A három napos eseményen számos sörfőzde száznál is több termékét lehet megkóstolni.

A betonlágyító hőségben csak lassan gyülekeztek az érdeklődők péntek délután, ám a hivatalos megnyitó kezdetére, 16.30-ra már így is sörökkel teltek meg a padok, s a mögöttük ülők elégedetten hörgölgették a gyöngyöző nedűket.
– Reméljük, hogy népszerű lesz ez a kezdeményezés, és hagyománnyá válik a pestszentlőrinci sörfesztivál – fogalmazta meg a háromnapos rendezvény lényegét Kucsák László országgyűlési képviselő.
Az ötletgazda, Galgóczy Zoltán alpolgármester pedig azt emelte ki, hogy ugyan sokféle sörfesztivál van a fővárosban, de a dél-pesti régióban ez az első, s ez a rendezvény népszerűségét növelheti.
– Pestszentlőrinc-Pestszentimre jelentős gasztrokulturális hagyományait szeretnénk bővíteni a sörfesztivállal – tette hozzá az alpolgármester.
A hazai kézműves sörök mellett több külföldi, köztük cseh, belga és francia különlegességekkel is találkozhatnak a sörkedvelők, ahogy az Igazi Csiki Sört is csapra verik. A belépés ingyenes, és a XVIII. kerületi önkormányzat támogatásával minden nap az első 500 pohár sör, a Városkép újság júliusi számában megtalálható, illetve a postaládák útján terjesztett szórólapokon lévő kuponok ellenében, ingyen fogyasztható.
Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere elmondta, hogy szeretné, hogy a jövőben, ha augusztus közepéről esik szó, akkor az egyet jelentsen a kerületi sörfesztivál időpontjával
– A törekvésünk az, hogy a fesztiválhoz hasonló rendezvényekkel a településrész két világháború közötti, vagy még inkább az első világháború előtti polgári hagyományait idézzük fel – mondta Ughy Attila.
A háromnapos sörkóstolást gazdag kulturális program is kíséri. A színpadon számos énekes lép fel, és a XVIII. kerületi művészeti csoportok előadásai is láthatók. A nyitónapon este a Bon Bon együttes koncertezett, szombat este 19 órától pedig a sztárvendég Dévényi Tibor lesz, aki Retro Discóval vár minden korosztályt.

S. N. Zs