Szállás a pici városban, Tusnádfürdőn. Erről a helyről utazgattak a diákok a szélrózsa minden irányába. Jártak Nagyváradon, a Szent László alapította székesegyházban, amelyről annak idején Janus Pannonius is megemlékezett Búcsú Váradtól című versében. Jártak Farkaslakán, Szejkefürdőn, Fehéregyházán, Kézdivásárhelyen, Alsócsernátonban, a Királyhágón, Parajdon, a Gyilkos-tónál, a Békás-szorosban, a Szent Anna-tónál, a torjai Büdös-barlangban és Székelyudvarhelyen. Még felsorolni is lehetetlen a sok látnivalót, szépséget. Nemcsak a szemük lakott jól a látvánnyal, hanem a fülük is az ízes szóval.
És ki ne maradjanak a kulináris élvezetek! Egy tájat, egy népet akkor ismerhetünk meg igazán, ha ugyanazt esszük, isszuk, amit ők. Jólesett a gyerekeknek esténként a székely pityókaleves, püré, padlizsánpástétom, havasi méz, áfonyás palacsinta és a sokféle ízű, szagú gyógyvíz, borvíz.
Csak egy vágyuk nem teljesedett: medvét látni. A mohos tőzeglápnál elszörnyülködtek lábnyomának méretein, éjjelente hallották bosszús morgását, mert a kutyák visszakergették az erdőbe.
