Háborús idők
Az ifjú Vitéz József a háborút előrevetítő esztendőkben a katonai pályát választotta, 1940-ben Jutason elvégezte a tiszthelyettesi iskolát. A küldetése azonban nem az volt, hogy távoli frontokon szolgáljon: egy évvel később a Magyar Királyi Koronaőrséghez került.
– Ehhez rengeteg feltételnek kellett megfelelni, az őrségnek csak válogatott emberek lehetettek a tagjai – mondta fia, az ifjabb Vitéz József.
A koronaőrség 1945-ig működött, s az idősebb Vitéz József ezt a mintegy öt esztendőt végig a korona mellett töltötte.
A legkalandosabb az 1944-es év volt, amikor a gyorsan változó hadi helyzet miatt menekíteni kellett a Szent Koronát. A korszakkal foglalkozó leírások szerint a nemzeti ereklyét miniszterelnöki utasításra már októberben elásták a Várban, Horthy Miklós október 15-i sikertelen kiugrási kísérletét követően azonban, amikor a nyilasok átvették a hatalmat, kiásták azt, és több állomáson keresztül Ausztria felé kezdték menekíteni a többi koronázási jelvénnyel együtt.
– Apám mesélt arról, amit azóta a történészek is megírtak, hogy a koronázási jelvényeket két csoportban, teljesen hétköznapi teherautóval szállították, kerülve minden feltűnést. Magát a koronát egy időre ki is vették a ládából, és katonai benzines hordóba rejtették – emlékezett vissza az ifjú Vitéz József.
A koronától a vasúthoz
Az 1945 után feloszlatott koronaőrség tagjaira nem várt sem elismerés, sem dicséret. Vitéz Józsefet letartóztatták, majd szabadulása után csak fizikai munkát vállalhatott, abból is keményebbet: kovácsolhatott Csepelen, a szovjet úszóműhelyben. 1956-ban azonban ezt is felszámolták.
– Apámnak megint új szakmát kellett tanulnia. Elvégzett egy tanfolyamot, és a MÁV-nál tudott elhelyezkedni, ahonnan aztán főellenőrként ment nyugdíjba.
A rendszerváltozással újraéledtek a remények. A Szent Korona már korábban visszakerült Magyarországra, a kilencvenes évek elején pedig lehetőség nyílt a koronaőrség újjászervezésére is, amelyben Vitéz József oroszlánrészt vállalt.
– Minden megváltozott akkoriban. Apám rengeteget telefonált, intézkedett, felkutatta a régi csapat tagjait, politikai szinten tárgyalt. Az idősek eleinte itt gyakorlatoztak nálunk – mesélte a fiú. – Az eredeti cél az volt, hogy hagyományőrző jelleggel elevenítsék fel az őrséget, de aztán egyre több érdeklődő fiatal is csatlakozott, így lassan felnevelődött az utánpótlás. Katonák, civil érdeklődők, a történelem iránt fogékony emberek keresték fel a tapasztaltabbakat, az őrség pedig egyre több ünnepségen szerepelt szerte az országban.
A kérdésre, hogy a családban van-e, aki folytassa a hivatást, ifjabb Vitéz József így válaszolt:
– Igen, akad. Apámnak nagy bánata volt, hogy engem nem tudhatott az őrség tagjai között. Bár érdekelt volna, felnőttként, munka mellett nem tudtam volna megoldani a szolgálatot, így aztán másokra hárul a feladat, hogy továbbvigyék a hagyományt.
