Vasvári Pál, az 1848/49-es szabadságharc egyik vezéregyénisége, pontosan 170 éve halt hősi halált. Ez alkalomból, egy kisebb kerületi küldöttség járt Nyírvasváriban - ahol a neves katona és történész nevelkedett és ahol édesanyja van eltemetve -, hogy megemlékezzenek róla.
Fejér Pálként született, de felnőttként felvette a község nevét, így lett Vasvári. Azt viszont kevesen tudják, hogy róla pedig Tiszavasvári – az egykori Bűd – kapta a nevét. Ebben az évben, rövid időn belül, ez volt a negyedik helyszín, ahol megemlékeztek a „márciusi ifjak” közé tartozó nagy hazafi halálának 170. évfordulójáról. A sort a Pestszentimrén alapított Vasvári Pál Polgári Egyesület kezdte a nyár elején, majd nem sokkal később Tiszavasvári és az erdélyi Körösfő folytatta, és július közepén, Nyírvasvári zárta. Ez utóbbi helyen a házigazda Tóth Zoltán, Nyírvasvári egykori polgármestere, a Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület elnöke volt, aki jó kapcsolatot ápol évek óta a pestszentimrei Vasvári Pál Polgári Egyesülettel, illetve társelnökével, Bauer Ferenccel.

Az ünnepélyes megemlékezés a helyi temetőben kezdődött annál a kopjafánál, amelyet a nagy hazafi itt nyugvó édesanyjának tiszteletére állítottak, és amelyen, többek között, Bauer Ferenc és Szóka Júlia énekművész, egyben „Vasvári-tag” közösen helyezett el koszorút a kerületiek nevében. Ezt követően a görögkatolikus templomban egy rövid liturgia után dr. Töll László ezredes, történész tartott előadást az igen gazdag magyar hadtörténet múltjáról, sikeres és kudarcos harcainkról, küzdelmeinkről és hőseinkről, különösen Vasvári Pálról, aki éppen 170 éve esett el.
-Vasvári Pál nem áldozat, hanem hős – mondta. – Aki fegyverrel a kezében esik el, az hős! Magyarországon ezt a szót ritkán használják, pedig büszkének kell lenni rájuk, mint ahogy az angolok, az amerikaiak vagy oroszok azok a saját elesett katonáikra, akiket sohasem áldozatoknak neveznek, hanem hősökként tisztelnek. Kötelességünk a szabadságunkért harcoló magyar katonák emlékét ápolni, így Vasváriét is, s évente többször a tiszteletükre gyertyát gyújtani. Ne feledjük, ők azért haltak meg, hogy mi ma itt lehessünk szabadon ebben a hazában, azaz kiontott vérük táplálja jövőnket. Becsüljük meg mindörökké őket!
Az előadás végén Szóka Júlia gyönyörű hazafias dalokat adott elő, majd egy kis szeretet vendéglátás következett a lombos fák alatt. A megemlékezés a Vasvári Emlékház megtekintésével ért véget.