Leül mellém egy óvodáskorú kislány az édesanyjával. Meg egy barátnővel – mármint az anyuka barátnőjével. Előttem két idős házaspár, együtt viccelődnek, szemmel láthatóan tűkön ülve várják a soron következő fellépést. Mögöttem – feltételezem, hogy a fellépők ismerősei – fiatalok, a beszélgetésük alapján arra következtetek, hogy már tudják, mire számítsanak ettől a triótól. Egy kiadós nevetésre. Vagy jóval többre. Persze mi a csudáért jött volna el a Kondor Béla Közösségi Házba a különböző generációk apraja-nagyja, ha nem azért, hogy egy jót mulassanak? És nem is kellett csalódniuk.

A fentiek alapján az olvasó talán azt gondolná, hogy stand-up comedy estet vagy valami ahhoz hasonlót tartottak április 4-én a Kondorban, ami igaz is, de csak részben. Ugyanis az előadásmód volt az, ami roppantul szórakoztatta a közönséget – köszönet a „rocksztár” költő jó értelemben csípős nyelvének. Ez a költő pedig nem volt más, mint Lackfi János, a kortárs magyar líra nagyágyúja, akit Sinha Róbert gitárművész invitált meg az előadásra. A trió harmadik tagja Lackfi Dorottya volt, aki énekhangjával elvarázsolta a hallgatóságot. És mi sült ki ebből a családias hangulatú fellépésből? Egy másfél óra hosszú érzelem-hullámvasút.

Sinha Róbert gitárművész harmadik alkalommal hozta el a barátait a Kondorba, Herczku Ágnes és Novák Péter után a költő és lánya volt soron. A gitáron kísért megzenésített versek a klasszikus és a folklorisztikus hangzás váltakozása mellett már csak azért is nyújtottak különleges élményt, mert egyszerre fejezték ki az élet megható és humoros pillanatait. Pláne hogy a színpadon együtt szerepelt apa és lánya, ami tovább fokozta az amúgy is fergeteges hangulatot.

– A program Én és a barátaim címével nemcsak az előadótársaimra gondolok – vezette be az estet a gitárvirtuóz –, hanem a közönség soraiban ülőkre is, hiszen a legtöbb itt helyet foglaló nézőre jó barátként tekintek.

Sinha ezután olyan költőként konferálta fel Lackfit, aki „mindenhol ott van” – például a gitáros harmadik osztályos kislányának irodalom-tankönyvében is. János pedig büszkén hívta szép hangú lányát a színpadra, aki édesapja – és saját – költeményeit énekelte.

A versátiratok hallatán fékezhetetlen nevetés tört ki a nézőkből, amihez tehát a szöveg mellett Lackfi János előadásmódja is hozzájárult. A nagy magyar költők jellegzetes stílusában megírt versek egyből leleplezték eredeti „gazdájukat”. Így lett a Cirmos cica, haj versikéből ómagyar stílusban „volék cicmorek tudotlon”, Csokonai alapján „cica, cirmos, puha gomboly”, avagy Ady nyomán „hejh, cirmosok, cicák, virnyogó balgák”.

Az aktualizált klasszikus művek sem maradhattak ki, a Mátyás anyja XXI. századi változatában Szilágyi Örzsébet a levél helyett e-mailjét írta meg, a szerelmes könnyeket pedig emotikonokra váltotta. Akadt költemény a párkapcsolatok bonyodalmairól is: Lackfi Rendszerető című verse a „rendszeretőről” társról, aki szanaszét hagyja a dolgait a lakásban. Valljuk be, itt jó pár néző magára ismert…

A párbeszédes sorok különböző karakterek hangján szólaltak meg. Ki gondolta volna, hogy egy színész is megbújt a költő bőrében?