Ünnepeltek a Kondor művészei

Írta:  P.A. 2018.10.29.

Több mint negyven festő- és képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban.

Több mint negyven festő- és képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Kondor Béla Közösségi Házban. Az intézmény 30 éve működő Képzőművész Körének tagjai az Emlékezés és hagyományőrzés című tárlat megnyitó ünnepségén Buna Konstantin művésztanárra, a művészkör korábbi vezetőjére is emlékeztek.

IMG 20181025 174528
Az október 25-i megnyitón Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az ember veleszületett adottsága a létrehozás, a kreativitás. Meglátása szerint a művészet egyidős az emberiséggel.
- Az egykori barlangrajzokon ábrázolt vadászjelentek nem csak az állat elejtésének történetét mesélik el, nem csak a vadásztechnika megörökítése, hanem egyben esztétikai értelemben is elfogadható műalkotás. Bár ez akkor még nem volt tudatos cselekvés, mégis úgy gondolhatjuk, hogy a képzőművészet itt kezdődött. Az embernek veleszületett képessége az alkotás, az esztétikum létrehozása, a művészi érték megteremtése.

Kiss László úgy véli, hogy kétféle a művészetben kétfajta kategória létezik. A jó és a kevésbé jó alkotás.

- Ebből következik, hogy a jó művészeti alkotás létrehozásának feltétele nem minden esetben kizárólag a professzionális és az amatőr fogalomnál válik ketté, hanem az értékes és a kevésbé értékes alkotásoknál – mondta Kiss László, hozzátéve, hogy a közösségi ház képzőművészeti köre értékteremtő közösség.

A november 11-ig látogatható tárlaton számos, különböző stílusú és tematikájú festmény, valamint különleges tűzzománc alkotásokban gyönyörködhetnek a látogatók.