Fegyver és bilincs sikere

Írta:  G.A. 2018.06.19.

A szakmaválasztásra is hatással lehet a rendőrség nyílt napja.

A tévécsatornák nagyon ráéreztek arra, mit is igényel a nézők sokasága. Se vége, se hossza a rendőrségi, helyszínelői, bűnüldözési témájú sorozatoknak, filmeknek. Sokan bevallottan követik, ám vannak, akik rejtőzködve nézik, részükről a beismerő vallomás még várat magára. De nem szeretnénk leragadni a hollywoodi „rendőrhősgyártásnál”, mert mi lehet életszerűbb a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság udvarán június 16-án megtartott rendőrségi nyílt napnál? Itt gyermekek és felnőttek egyaránt információt kaphattak a megelőzés mellett a bűnüldözés eddig szinte titokként kezelt eljárásairól, módszereiről is.

VAA 9051 copy

Utolsó simítások az egyenruhán, majd színpadra lépett Minyóczki Árpád. Megnyitó beszédében a kapitányságvezető nemcsak a szép számú hallgatóságot köszöntötte, de szinte egyenként és név szerint a közreműködő munkatársakat is.

– Kerületi szolgálatom első napjaitól a rendőrségi munkát és a hivatásukat gyakorló munkatársakat szerettem volna a lakosság közelébe hozni, amelynek biztonságát vagyunk hivatottak óvni, védeni. Vendégeskedtünk oktatási intézményekben, de szívesen láttak minket a nyugdíjas és más típusú egyesületek is. A mai rendezvényünk egyik szervezőjének, Keviczky Csilla rendőrhadnagynak a nevét és bűnmegelőzési előadásait kerületszerte ismerik már. Ezen a nyitott napon kötetlenebb formában mutatjuk be a rendvédelmi munka ismert és kevésbé ismert oldalait. Ezen felfedező sétájukhoz kívánok jó és hasznot is hozó szórakozást.

Fontos az összefogás

A vendégekkel folytatott alkalmi beszélgetések egyik népszerű témája volt, hogy ki és milyen szempontok alapján választ lakóhelyet. Nem egy, a kerületünkbe frissen beköltöző család a közbiztonság helyzetét jelölte meg a választás szempontjaként, így különleges figyelemmel kísérték a közbiztonságért is felelős Lévai István Zoltán köszöntő szavait.

VAA 8985 copy

VAA 9011 copy

– Elsősorban a gyermekek szemében látom az izgalom, a kíváncsiság jeleit. A kísérő szülőknek megköszönöm, hogy a rendőri és a rendvédelemhez kapcsolódó egyéb szakmák bemutatójára elhozták a gyermekeiket. Önök mindannyian az önkormányzatunk segítségére vannak azon célunk elérésében, hogy egyre közelebb hozhassuk a lakosságot a közbiztonság témájához. Az ilyen közös együttlétek, az itt összegyűjtött vélemények, tanácsok, tapasztalatok hozzájárulnak a kerületi lakosok szubjektív biztonságérzetének javulásához. Őszintén vallom, hogy az összefogás ebben az ügyben is elkerülhetetlen, s ígérem, hogy lesz folytatása a rendőrség nyílt napi rendezvényének – mondta az alpolgármester.

Az események sűrűjébe a Városgazda Utánpótlás Akadémia Street Dance- csapatainak látványos és kedves, valamint a Dohnányi Ernő Zeneiskola melódiában gazdag műsora vezetett. Mint utóbb kiderült, ezek a lazább produkciók jól jöttek a BRFK Rendészeti Szervek Intézkedéstaktikai Osztályának bemutatója előtt. A rendőrök szakszerűen intézkedtek, „ártalmatlanítva” egy-egy agresszívan viselkedő körözöttet, majd egy autós üldözés közben elfogott rossz fiút. Mondani sem kell, a gyermekek leghangosabb ovációját a leteperés és a megbilincselés mozzanata váltotta ki.

Hol van még a vége?

A nyílt nap közönsége ezek után magasabb fokozatra váltott. A sebesség fokozását a kihelyezett sebességmérő nem jelezte, ám időben oda kellett érni a Magyar Vöröskereszt baleseti mentési szimulációs bemutatójára is. A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróság Az én gyermekemből sosem lesz áldozat vagy elkövető… vagy mégis? című előadása elsősorban a szülők érdeklődésére tartott számot.

Ezek is tetszettek


Az egész napos programban szerepelt még repülőgép- és motorszimulátor, ingyenes „házőrző” mobilalkalmazási, rendőrségi és tűzoltóautó-bemutató, Bike Safe ingyenes kerékpár-regisztráció, életmentés újraélesztéssel, közlekedési társasjátékok, láthatósági sátor, like-vadász internetbiztonsági játék, részeg- és drogosszemüveg-akadálypálya, rendőrkutya, rendőrló, valamint arcfestés is.


Gyaníthatóan az önvédelmi sportbemutató gyakorlatai, s nem a csapat neve és a bemutató címe maradt meg a nagyszámú közönség emlékezetében, ugyanis a teljes megnevezés így hangzott: a Budapesti Fudoshin Dojo és Ginrei Dojo csapat Bujinkan Budo Taijutsui (ninjutsu) bemutatója. A rendészeti felszerelések sátránál az apróságok hosszú sorokban és türelmesen vártak a golyóálló mellény felpróbálására, a faltörő kossal való ajtóbetörés feladatára és arra, hogy célzott lövéseket adhassanak le a gonosz arcú figurákra. Hol van az a fiúgyerek, aki lemondana egy toborzósátornál kiállított fegyverek kézbevételéről, a családtagok riogatásáról? Hát, itt sem akadt ilyen…
A kora esti zárórát megelőzően, majd távozóban a nagy sikerű rendőrségi nyílt napról a szülőknek szóló leggyakoribb mondat valahogy így hangzott: Döntöttem, apa, rendőr leszek!

VAA 9016 copy

 VAA 9067 copy