1947. január 21-én született Kecskeméten. Pestszentimrén töltötte gyermekkorát, az általános iskolát a Kisfaludy utcai iskolában végezte el. Először 9 évesen mintázta meg agyagból Ferenc József miniatűr szobrát, amit iskolai igazgatója politikai indokok miatt összetaposott. Ez nem vette el a kedvét, rajztanára segítségével „csak azért is” elindult a művészeti pályán. 1965-ben a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végzett bútorműves szakon. Közel 20 évig élt Svájcban, ahol eleinte díszítőszobrászként dolgozott egy művészeti cégnél, majd önálló galériát vezetett egy ott élő barátjával közösen.
Véglegesen a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Először Szilvásváradon nyitott panziót, majd annak kényszerű bezárása után akkoriban megismert élettársához, Kalocsai Mártához költözött a pestszentlőrinci Teleki utca 26/B szám alatti házba. Ekkor álmodta meg, és hozta létre a nagy népszerűségnek örvendett köztéri alkotását, a dunai „papírhajót”, ami 1997 augusztusában indult első útjára a Dunán.
Az acélból készült hajót a Művészetek Bárkájának nevezte el, belső tere mini galériaként funkcionált, külsejét pedig reklámfelületként hasznosította, melynek bevételéből finanszírozni tudta a művészeti kiállítások és egyéb kulturális rendezvények költségeit. Miután a költségek növekedése okán hajóját kénytelen volt eladni, a korábban üzemeltett panzió és egy örökölt ingatlan árából 2009-ben a Teleki utcai családi ház alagsorában elkezdte magángalériájának kialakítását. A Fehéren Feketén Galerie megnyitásával Misi a kerületi kulturális élet fontos katalizátorává vált. Számos művészeti kiállítást, baráti és alkotói találkozót, jazz klubot szervezett, amelyen művészek, barátok, ismerősök és kultúrára nyitott érkelődők rendszeresen vettek részt. Időközben megalapította a Fehéren Feketén Galerie Baráti Körét, melyet szintén lelkesen vezetett, segített. 2014 őszétől pártfogásába vette a kerületi fiatal képző- és iparművészeket is. Bátorította őket tehetségük kibontakoztatásában, valamint biztosította számukra a szükséges kiállító teret és inspirációs közeget önálló bemutatkozásukhoz.
Az Eötvös Loránd Általános Iskolában és galériájában kerámiakurzusokat indított, szívesen adta át tudását az arra nyitott növendékeinek a kisiskolásoktól egészen az idősebb korosztályig. Közismertté vált kerítés kiállításait minden év szeptemberében megrendezte, melynek keretében helyi és meghívott alkotók állíthatták ki műveiket az utcafronton. A kiállítás-sorozat mottója: „a kerítések nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket” – is arról tesz tanúbizonyságot, hogy Misi mindig törekedett az embereket összekapcsoló, közös energiákat mozgósító programokat szervezni. Maga a galéria is a közösségi és kulturális élet pezsgő színtere volt, egy kifejezetten kedvelt találkozópont számos helybéli számára. Akár ismeretlen, akár ismerős tért ide be, Misinek mindenkihez volt pár kedves szava, ha úgy adódott, önzetlenül segített a hozzáfordulóknak, közvetlenség és szeretet jellemezte személyét. Az élethez általában tréfásan állt hozzá, sokat viccelődött, játékosan végezte feladatait és ez másokat is inspirált. Szeretetteljes lényével pótolhatatlan közösségformáló szerepet töltött be a kerület életében.
A galéria magánéleti okok miatt történő bezárásával életének egy lényegi része veszett el, ahogy az itt megforduló látogatóknak is egy különleges helyszíntől kellett megválniuk. Ez azonban nem mérhető fel azzal a hiánnyal, melyet most Misi elvesztésével élnek meg barátai, művésztársai, családja és az általa szellemiekben és lelkiekben egyaránt gazdagodott látogatók.
Szabó Zsófia Lilla
Tomory Lajos Múzeum
