Szívből adva, szívesen fogadva

Írta:  P.A. 2017.12.15.

Ünnepi élelmiszercsomagot kaptak a kerületi nyugdíjasok.

Évről-évre megszokott kép a XVIII. kerületben, hogy az önkormányzattól ajándékba kapott, tartós élelmiszerekből álló csomaggal a kezükben indulnak haza a lőrinci és az imrei nyugdíjasok a két kerületi sportcsarnokból. Idén sem történt ez másként. A már hagyományossá vált akció idén december 12-én és 13-án zajlott le, gördülékenyen.

el1

A Lőrinci Sportcsarnokban és a Pestszentimrei Sportkastélyban is gyorsan zajlott az ajándék kiosztása. Az érkezők pár perc alatt hozzájutottak a csomaghoz, amiben ezúttal 2 kg liszt, két zacskó száraztészta, 1 kg rizs, 1 csomag kávé, 1 doboz tea és – noha alapvetően az ilyen akciók során édességet a cukorbetegekre gondolva nem tesznek a csomagba – az ünnepre utalva ezúttal néhány szem szaloncukor is volt.


Nőtt a jogosultak száma


Az élelmiszercsomag-osztás idén mintegy 1000 fővel érintett többet, mint tavaly. A kerületben élő nyugdíjasok száma ebben az évben 20 ezer fölé emelkedett, ami részben a lakosság öregedéséből fakad, de abból is, hogy a nyugdíjkorhatárt elérve sokan választják lakóhelyül a XVIII. kerületet.

A megmaradt csomagoknak is van helyük


A karácsonyi adomány jelentős részét minden alkalommal átveszik a nyugdíjasok, de a tapasztalatok szerint mindig marad 1-2 ezer csomag. Ezeket általában azok hagyják ott, akik vagy nem érdeklődnek a hasonló akciók iránt, vagy úgy gondolják, hogy nincs rá szükségük, és meghagyják a rájuk eső részt a rászorulóknak. A fennmaradó adomány nem vész kárba, sokéves jó gyakorlat, hogy a fölösleget a nagycsaládosokat, a hajléktalanokat segítő és egyéb karitatív szervezetek segítségével osztja szét az önkormányzat még az ünnepek előtt.

 


Ughy Attila polgármester a karácsonyi akció kapcsán azt is elmondta, hogy a csomag tartalmán évről-évre próbál változtatni az önkormányzat.

el2


- Olyan termékekből állítjuk össze a csomagot, amelyek mindenki számára egyformán használhatók. Arra is figyelünk, hogy olyan ajándék is legyen benne, ami nem feltétlenül része a nyugdíjasok mindennapos bevásárlókosarának. Jelen esetben egy csomag kávé és egy doboz tea az, amitől ünnepivé válik a tartalom.


A gesztus értéke


A tartós élelmiszerekből álló adományt van, aki saját konyhájában használja fel, de egyre többen segítenek vele a náluk szegényebb sorsúakon. Az idősebb korosztályban is vannak jobb anyagi körülmények között élők, akiknek ugyanúgy jár az élelmiszercsomag, mint a szegényebb sorsúaknak.

el3


- Számos visszajelzést, levelet kapunk a nyugdíjasoktól a húsvéti, a karácsonyi élelmiszercsomagok, és a burgonyaosztás kapcsán is, amiben azt írják, hogy nem feltétlenül a kapott adomány számukra az érték – mondta el Ughy Attila. – Sokan meg tudják maguknak venni ezeket az élelmiszereket, viszont jól esik nekik a gesztus, az, hogy a XVIII. kerület aktív közössége gondoskodik azokról, akik már nyugállományban vannak. A társadalmi szolidaritást erősítik ezek az akciók, ami meghatja azokat, akik részesülnek belőlük. Nem az anyagi értéke miatt, hanem azért, mert gondolunk rájuk.

el4