Két új játszóeszközzel bővült a szemeretelepi Pöstyén téren lévő játszótér, amelyet egyúttal fel is újítottak. A csendes kertes házas övezetben megbúvó téren a füves focipálya mellett szépen bekerített játszótéren egy fából készült csúszdás mászóvárnak és egy négyszemélyes rugós hintának örülhetnek a gyerekek.
A felújított játszótér november 15-i átadóján Szarvas Attila alpolgármester elmondta, hogy a gyermekek már néhány nappal a hivatalos újranyitás előtt kipróbálhatták az újdonságokat.
Lakossági kezdeményezés
A Pöstyén téri játszótér felújítása a Budapest Dialog program közvetítésével valósult meg, s az anyagi forrást pályázat révén részben a HungaroControl Zrt. biztosította.
– A lakossággal történő összefogás eredménye a megújult játszóhely. A helyiek már régóta szerették volna rendbe tenni ezt a teret, ezért önkéntes munkával járultak hozzá a környezetrendezéshez és a régi játékok felújításához – mondta Szarvas Attila.
Az alpolgármester hozzátette, hogy az önkormányzatnál minden olyan lakossági kezdeményezésnek örülnek, amelynek nyomán szebbé, használhatóbbá válik egy-egy közterület.
Így segít a Budapest Dialog
|
– A Budapest Dialog programban egy lelkes fiatal csapat dolgozik, és remélem, hogy a közös munka további eredményeket hoz, hiszen van még a kerületben játszótér, park, amelyek kapcsán hasonló felújításon lehet gondolkodni. A beszélgetések során már felmerült, hogy a következő projekt a Címer utcai játszótér felújítása lehet, amihez már felajánlások is érkeztek ácsmunkára, festésre – árulta el Szarvas Attila.
A távolabbi tervek között szerepel még a Pöstyén téri játszótér bővítése, vagyis újabb két-három játszóeszköz kihelyezése is.
Hintázni egészséges
A játszóteret rendszeresen használják a szomszédos Korpona utcában lévő Karatekölyök magánóvoda gyerkőcei is. Angerman Lászlóné intézményvezető az átadást követően elmondta, hogy több okból is örülnek az új játékoknak.
– Sokkal szebb lett a játszótér, és az új játékoknak köszönhetően a kisebb gyerekek számára is használhatóbb. Korábban a hinta és a mászóka a nagycsoportosoknak felelt meg, az új vár és csúszda azonban már a kicsik testmagasságához is alkalmazkodik.
A szakember hozzátette, hogy a gyerekek nagyon szeretik a rugós hintákat és a pörgőt is.
– A hintázás az egyensúlyrendszert érő ingerek miatt fontos a gyermekek fejlődése szempontjából. Régebben volt egy lovacskahinta, amit elvittek, ezért is örülünk most nagyon az új, négyszemélyes rugós hintának.