A régmúltra emlékeztek a Havannán

Írta:  P.A. 2017.09.28.

Tizedik alkalommal találkoztak az egykori Állami lakótelepen élők a Kondor Béla Közösségi Házban, hogy együtt emlékezzenek a régi időkre.

 

A Havanna-lakótelep helyén az 1920-as években kezdték meg a telep kialakítását. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés után megindult a menekültáradat a korábbi magyar területekről, és a menekülőknek fedél kellett a fejük fölé, a vagonlakásokból állandó otthonba kellett juttatni őket.

DSC08121 copy


A közel 1400 lakást magába foglaló lakótelepnek saját iskolája, temploma, kultúrháza, futball-, tenisz- és jégpályája is volt.
- A ma Havanna-lakótelepként ismert és fejlődő területnek rendkívül gazdag a történelme. Több mint hatezer ember élt itt a két világháború között. A telepen volt vezetékes víz, villany és vízöblítéses toalett is, ami abban az időben egyáltalán nem volt számított hátköznapi dolognak – mondta Galgóczy Zoltán alpolgármester, a szeptember 26-i találkozón elhangzott köszöntőjében. –Az 1960-as években elindult lakótelep-fejlesztési program következtében 1965-ben kezdődött az egykori KISZ-, ma Szent Lőrinc-lakótelep építése, és 1978 és 1985 között két ütemben épült fel a Havanna-lakótelep, ami tulajdonképpen egy város a városban. Fénykorában 25 ezer fő lakott itt, napjainkban 17 ezer fő körüli lakossággal rendelkezik.

DSC08164 copy


Az alpolgármester a találkozó kapcsán kiemelte, hogy az Állami-lakótelep egykori lakóinak találkozója egybecseng az önkormányzat azon törekvésével, hogy a kerületet erős, összetartó közösségek alkossák.
- Az évente megrendezett összejöveteleken tapasztalt magas létszám azt bizonyítja, hogy ebben a közösségben fontosnak tartják a kapcsolattartást, azt, hogy rendszeresen találkozzanak és emlékezzenek az évszázados múltra visszatekintő egykori, vagy sokaknak még ma is otthont adó lakóhelyükre – tette hozzá Galgóczy Zoltán.
A lakótelepi találkozó résztvevői számára a szervező Tomory Lajos Múzeum munkatársai tárlatvezetést tartottak a rendezvény idején nyitva tartó, az „Élet a régi-új lakótelepeken – Az Állami-teleptől a Havannáig” című kiállításon.

DSC08178 copy