Dubaiban is nyert a Zila

Írta:  K.Gy. 2017.03.09.

Számos megmérettetésen bizonyultak már a legjobbnak a Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda termékei. Ezúttal Dubaiban, a Gulfood nemzetközi gasztronómiai kiállításon győztek.

Minden, ami étel – csupán ennyit kínál a Dubaiban minden évben megrendezett Gulfood nemzetközi vásár, amelynek célja, hogy a minőségi élelmiszereket előállító termelők, kereskedők, vendéglátóipari vállalkozók találkozzanak egymással. Világszerte több ilyen eseményt szerveznek, ezek közül hamar a legjelentősebbek közé emelkedett a Gulfood.

zila
A találkozó lehetőséget teremt arra is, hogy a szakértők különböző kategóriákban díjazzák a legjobb szakembereket. Így nyert első díjat a Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda is.
– A Földművelődésügyi Minisztérium szervezésében, a többi magyar kiállítóval együtt jutottunk ki mi is erre az eseményre – árulta el a bp18.hu-nak Zila László tulajdonos. – A kiállításra készülve tudtuk meg, hogy nevezni lehet a leginnovatívabb cukrászati termék kategóriában, mi megtettük. Mire kiutaztunk, már tudtuk, hogy bekerültünk az első tíz közé.
A múlt vasárnapi gálán pedig már az is kiderült, hogy a tíz között is a Zila a legjobb.
– Korábban levédettük a szilikon tortaformánkat, amellyel gyakorlatilag bármilyen formát bele tudunk vinni a süteménybe – magyarázta Zila László. – Az első díjat végül is a szív tortával nyertük el, amelyet nemrég ugyancsak levédettünk. Ennek lényege, hogy az ember akárhol vág bele a süteménybe, szív formát kap.