„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.”– vallja Kodály Zoltán. Hozzáteszi: – „Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ.”

Mindezt a Távol-Keleten, Japánban is tudják. Az ott dolgozó pedagógusok közül néhányan a hatvanas években jártak először a pestszentlőrinci Vörösmarty iskolában. Az azóta eltelt közel húsz évben rendszeresen visszatérnek, hogy jobban megismerjék a Kodály-módszer alkalmazását, amelynek a Vörösmartyban jelentős hagyományai és eredményei vannak.

Japánban nagy az érdeklődés a magyar kóruskultúra, a zenei nevelés és a Kodály-módszer iránt. Szeretnének tőlünk tanulni, s ellesni a titkot: miért sikeresek énekkaraink, s miért szeretnek gyermekeink közösségben énekelni.
Január első napjaiban ismét vendégeket fogadott az intézmény a felkelő nap országából, zenetanárok vettek részt 9-11 óráig Molnár Zsuzsanna első és negyedik osztályban tartott énekóráin, majd 11-13 óráig Gyombolai Bálint mutatta meg, hogyan dolgozik az idősebb korosztállyal.
Az órákat követően módszertani kérdéseket, problémákat tárgyaltak meg.