Ismét Runway Run

Írta:  2016.08.24.

Európa egyik legkülönlegesebb futóversenyét, a repülőtéri Runway Run elnevezésű versenyt szeptember első szombatján rendezik meg Budapesten.

A szervezők szerint ezúttal is legalább 1000 fős mezőny áll rajthoz a ferihegyi 1-es futópályán szeptember 3-án 11 órakor, hogy lefussa az 5 és 10 kilométeres távot.

Integrált fitneszterem


A főszervező Budapest Airport kommunikációs igazgatója, Hardy Mihály elmondta, hogy a Runway Run 4.0 jótékonysági futóverseny egyedülálló Európában, s a világ minden részéről érkeznek résztvevők, elsősorban a légi közlekedési szakma és a repülőtéri kereskedelem területéről.

000005675 mnd 0673 jpg.jpg photoorig

Hagyományosan az üzleti szféra, a magyar és a nemzetközi vállalatok képviselői állnak rajthoz.
A verseny nevezési díjaiból a Budapest Airport ezúttal is a Suhanj! Alapítványt támogatja.

Mennek, segítenek


A Runway Run futóverseny az idén olyan támogatókat tudhat maga mögött, mint a Qatar Airways, az Airbus Industries, a Szentkirályi Ásványvíz, a Travelport, a KPMG, a K&H, a SITA, a Heinemann és az SSP Hungary. A viadal hivatalos pólóját az Adidas szállítja. A verseny több izgalmas repülőtéri helyszínt is érint, a repülőgép-állóhelyektől kezdve a C- és D-jelű gurulóúton át az 1-es futópályáig, amelyet erre az alkalomra lezár a Budapest Airport.


– Az alapítvány részben éppen a tavalyi Runway Run bevételeiből nyitja meg az első magyarországi integrált fitnesztermét, ahol együtt mozoghatnak ép és fogyatékkal élő sportolók – mondta Hardy Mihály, hozzátéve, hogy magánemberként is izgatottan várja az eseményt, mert utánozhatatlan, különleges a hangulata, különösen, ha az időjárás is melléjük áll.

Életmentő műtétek


A Runway Runból befolyó összeggel egy másik szervezetet is támogatnak: a brit Anthony Nolan Alapítványt, amely elsősorban a leukémiás betegek életmentő műtéteihez járul hozzá csontvelődonorok felkutatásával.