Tizedszer rendezték meg május 28-án az Élő Rózsafüzér zarándoklatot, amely évről évre ismertebb a pestszentlőrinci és pestszentimrei katolikusok körében, de tudnak róla más felekezetek is. A kerületben végződő 7. szakaszról leírhatjuk: az idén csodatévő erővel bírt...
Az osztrák Schätzle atya bizonyára nem gondolta, hogy az általa megálmodott és életre hívott Rózsafüzér-zarándoklat egyszer „örökös eseményként” vonul be a katolikus egyház történetébe. Az elmúlt évek bebizonyították ezt.
A kerületi hívek az idén is két szakasz, vagyis a 7. és a 8. végén érkeztek meg estére a Havanna-lakótelepi Szent László-plébániatemplomhoz, hogy részt vegyenek az Erdő Péter bíboros, prímás, érsek celebrálta szentmisén.
Előtte azonban sétáljunk egy kicsit a Soroksárról indult 7. szakasz résztvevőivel, mert ahogyan azt Tordai Béláné, a szakasz egyik szervezője elmondta, „az idei a csodák zarándoklata volt...”
Ani néni kilométerei
Reggel 81 zarándok indult el Soroksárról, hogy megtegye a kilométereket, amelyek után eljut a havanna-lakótelepi templomhoz. Szép idő, napsütés, szebbet nem is kívánhatott senki.
A 77 éves Ani néni számára mégis ez okozott gondot az út elején, rosszul lett a Sósmocsár elnevezésű szakaszon. Akkor nagy riadalmat okozott, sokan megijedtek. Ma már tudható, hogy csak a vércukorszintje esett le Ani néninek, ezért szédült meg. Önmagában ez még nem hír, ám ha a történet végét nézzük, már igen...
A pihenő után a hölgyet nem a legközelebbi járműig vitték, mert mint mondta, köszöni, már jól van, s ha eljött, zarándokol tovább. Azt, hogy végül legyalogolta a 19 kilométert, hogy „befutott” a Havannára, szinte természetesnek vette, mert vitte, vitte a hite.
A „karaván” haladt, a soroksári induláskor érvényes létszám hol nőtt, hol megcsappant attól függően, hogy hányan csatlakoztak akár néhány ezer méternyi távra a rózsafüzéresekhez.
– Így van ez minden évben, ezért nem tudunk pontos számot mondani, de nem is ez a lényeg. Inkább az az imádságos hangulat, amit csak az élhet át, aki velünk tart – mondta a szervező.
Ferike talpra állt
Imádkoztak a zarándokok két kisfiúért is. Két súlyosan beteg gyermekért, a 6 éves Nagy Magorért és a nála két évvel idősebb Révész Ferikéért. Nos, az ima meghallgattatott, mert Tordai Bélánét a zarándoklat után egy-két nappal felhívta Ferike nagypapája, s örömtől elcsukló hangon mondta el, hogy a kórházi ágyban fekvő Ferike felkelt, és az orvosai, miután alaposan megvizsgálták, hazaengedték. A kisfiú otthon van, s köszöni, jól érzi magát...
Felfoghatjuk a fiú gyógyulását természetes folyamatnak, mondhatjuk azt is, hogy ez a zarándokfohász nélkül is bekövetkezhetett volna, de a hit, az ima ereje – mondjuk így – csodát tett. Nem kell mindig magyarázatot keresni. Lehet és kell hinni a hétköznapi csodákban...
Kékké lett a rózsafüzér
Az esti szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be a Szent László-templom telt széksorai előtt, amelyekben fáradt, de szemmel láthatóan boldog hívek ültek. Nem csupán a sok-sok kilométert hagyták maguk mögött (a 8. szakasz hossza is megvolt 16 kilométer), de a félelmeik, aggodalmaik java részét is, amire abból lehetett következtetni, hogy „mások” voltak az arcok, a tekintetek. Olyanok, mint amikor – tán nem idegen a hasonlat – egy sportember a hosszú felkészülés után ott állhat a verseny dobogóján...
Ez is csoda, de az is, amit Tordai Béláné mesélt el:
– Ha nem a szemem láttára történik, talán magam is kételkednék benne... Estére a rózsafüzéreink csont- vagy mondhatom, drapp színű szemei kékké váltak... Mi, akik átéltük, láttuk ezt, azt mondtuk, „nem lehet más ez, mint Szűz Mária ajándéka a jubileumi zarándoklatunkért”.
