Szorgalomért oklevél

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.05.20.

A Nyugdíjas Akadémia előadás- és tanfolyamsorozata ezúttal is sikeres volt.

A Nyugdíjas Akadémia előadás- és tanfolyamsorozata ezúttal is sikeres volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy számos résztvevő több oklevelet is átvehetett Ughy Attila polgármestertől május 14-én a polgármesteri hivatal tanácstermében.

NY1

A Zsigmond Király Főiskola (ZSKF) és a XVIII. kerületi önkormányzat közös szeniorképzése egyre népszerűbb, nagy az érdeklődés a különféle tanfolyamok iránt. Az előadásokon is zsúfolásig megtelt a tanácsterem, nemegyszer még a pótszékezés sem segített, többen a termen kívül, az aulából hallgatták az előadást.
A szervezők természetesen úgy állították össze a témákat, hogy azok érdekesek legyenek a nyugdíjasoknak. Ezek között voltak olyanok is, amelyeket rendszeresen kértek a hallgatók, például az iszlám vallás, amely most sokkal időszerűbb, mint korábban bármikor.
A tanév második felében megtartott előadásokon szó esett többek között az időskori szorongásról, depresszióról, hátrányos megkülönböztetésről, az idős emberek szociális helyzetéről, a generációs hidakról és szakadékokról, a megújuló városokról, az internetes kommunikáció előnyeiről és hátrányairól, az okostelefonok használatáról, valamint a biztonságos közlekedésről is.
Az előadásokat követően az elhangzottakhoz kapcsolódóan kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt, amit a nyugdíjasok örömmel ki is használtak.


A számok nyelvén


Színes volt a tanfolyamok palettája is. Két szinten volt orosz-, hat szinten angolnyelv-oktatás, valamint geopolitika, iszlám, étkezés-, vallás- és művészettörténet, világhírű magyar utazók, továbbá feng shui és jobb agyféltekés rajz.
Hamarosan befejeződik a nyolcadik félév a Nyugdíjas Akadémián (az iszlám kurzus kivételével, amely június 10-ig tart). A tanfolyamokra egy híján hatszázan, az előadásokra 155-en jelentkeztek. A kurzusokat 379-en, az előadásokat 111-en látogatták aktívan.

Ingyenes szeniorképzés


Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzatának jóvoltából az 50 évnél idősebb kerületi lakosok ingyenesen vehetnek részt a Nyugdíjas Akadémia programjain.


Aki rendszeresen részt vett az előadásokon, illetve egy vagy több tanfolyamon, az a szemeszter végén, az utolsó előadás előtt oklevelet vehetett át Ughy Attila polgármestertől.
– Az előző félév végén 464 oklevelet adtunk át, most már 490-et. Ez azt jelzi, hogy egyre növekszik az akadémia programjain rendszeresen részt vevők száma – hangsúlyozta a polgármester. – Azért is tölt el örömmel ez a tény, mert ebből is látszik, hogy a szépkorúaknak nemcsak anyagi támogatásra van szükségük, hanem „szellemi táplálékra” is, hogy eligazodjanak ebben a rendkívül turbulens világban. Fontos, hogy kapjanak kapaszkodókat. Ha a televízióban a híreket nézik, le tudják szűrni, hogy mi áll azok hátterében, és mi következhet belőlük.


Okleveles kirándulás


A polgármester tájékoztatta a Nyugdíjas Akadémia okleveles tagjait, hogy az önkormányzat idén júniusban is megszervezi a szokásos kirándulást. Humorosan megemlítette, hogy a hallgatók utaztak már hajóval, vonattal, most a repülőgép következne, de azt nem tudja megígérni. Megemlítette viszont, hogy a Bókay-kertben hamarosan látható lesz egy felújított Antonov An–2 típusú kétfedeles repülőgép, amely ugyan nem fog felszállni, de azért érdemes lesz megnézni közelebbről az unokákkal.

NY2
Jászberényi József, a Zsigmond Király Főiskola intézményvezetője már több alkalommal elmondta a Városképnek, hogy a kerületi szeniorképzés nem valósulhatna meg félévről félévre az önkormányzat hathatós támogatása nélkül. Port Tivadarné személyében egy felkészült szeniorszervező áll a tanárok és a hallgatók rendelkezésére.


Program hétvégén


– Az időskorúak szívesen vesznek részt a szeniorképzésben, mert a témák, amint azt a felmérésünk is mutatja, őket érdeklő témaköröket ölelnek fel. Miközben bővülnek az ismereteik, az agytorna frissen tartja az elméjüket is – mutatott rá Port Tivadarné.
Az ismeretek gyarapítása, a szellemi élmény mellett az is fontos, hogy közösség formálódik, az idős emberek ismeretséget, sőt barátságot köthetnek egymással.
– A nyolcadik szemeszter kezdésekor többen megjegyezték, hogy már hiányzott a rendszeres program. Felpezsdült az élet a nyugdíjasok körül, átszervezik az otthoni munkájukat, a családjuk már hozzászokott, hogy „önálló” életet élnek hétvégenként. Azt hiszem, elértük a célt, azt, hogy egyre több érdeklődő idős ember kapjon kedvet a tanuláshoz – tette hozzá.