Ünnepváró - Március 15-re készülünk

Írta:  2011.03.09.
Idén különösen jelentős vendégei lesznek a kerületnek nemzeti ünnepünkön, hiszen Tarlós István főpolgármester mellett Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet főtanácsos igazgatója is beszédet mond. Az ünnepségek március 11-én kezdődnek és a 15-én 10 órakor rajtoló emlékfutással érik el a csúcspontot.

Hermann Róbert történész szerint teljesen normális, hogy az 1848-as forradalomra és az azt követő szabadságharcra emlékezve aktualizálni próbáljuk március 15-e jelentőségét. A nemzeti ünnepeken minden országban ezt teszik, mert részben így marad élő az ünnep.
A történész azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a helyi kapcsolódást is ápolják a települések. Ezen a téren nincs mit szégyellnünk, hiszen számos utcanév, emléktábla utal a kerületben az 1848-49-es események szereplőinek tevékenységére.

Az idei ünnepségek már 11-én 10 órakor elkezdődnek Pestszentlőrincen a Kossuth téren, itt emlékezik a forradalom kitörésére Hermann Róbert is. Március 13-án 10.30 órakor koszorúzás következik Pestszentimrén a Bányai Júlia emléktáblánál, majd 11 órakor ünnepi megemlékezés a Vasvári Pál kopjafánál a református templom kertjében, ahol Ughy Attila kerületi polgármester és a testvérvárosi vezetők mellett Tarlós István főpolgármester is beszédet mond.