Átlátható lett a költségvetés

Írta:  2011.03.09.
Már az előkészítés során kiderült, nincs vita abban, hogy a 2011-es költségvetésnek a kerület megörökölt pénzügyi helyzete miatt a takarékosságra kell épülnie. Mivel ez az egyetlen lehetőség a konszolidációra, az intézmények, az önkormányzati cégek, és természetesen a testület tagjai is egyetértettek abban, hogy a bevételeknek és a kiadásoknak egyensúlyba kell kerülniük. A költségvetést a képviselő-testület a március 3-i ülésen elfogadta.

– A költségvetés megalkotásakor három célkitűzés lebegett a szemünk előtt: hogy minden területen megszűntessük a párhuzamosságokat, és hogy a költségvetés a leghatékonyabb, valamint átlátható legyen. Fontosnak tartjuk, hogy az is könnyen értse, aki korábban soha nem látott még költségvetést – fogalmazott Ughy Attila polgármester a szavazást megelőzően hozzátéve. – Úgy vélem, ezeket a célokat biztosan elértük.
 
Ésszerű átcsoportosítások
 
Kétségtelen, hogy az elkészült és végül megszavazott költségvetés tartalmaz megvonásokat, ám a testület a működőképesség megőrzésének lehetőségét láthatóan mégis inkább az egyes tételek ésszerű átcsoportosításában találta meg. Ez tükröződött már az előkészítő munkában is. A két héttel ezelőtti ülésen a testület keretszámokat határozott meg, az elmúlt időszakban volt lehetőség a „finomhangolásra”.
A városvezetés arra kérte a képviselőket: javaslataikban a feladatok mellett jelöljék meg azt is, szerintük milyen belső forrásból nyerhető pénz annak elvégzésére. A kérést mindenki komolyan vette, ennek köszönhető, hogy – amint arról Hunyadi István város-igazgató tájékoztatott – a javaslatok jó része végül beépült a polgármester által előterjesztett módosított szövegbe, és csak néhány egyéb javaslatot kellett a március 3-i ülésen megvitatni.
 
Épüljenek járdák!
 
A legtöbb javaslattal az LMP állt elő. Petrovai László az LMP részéről szorgalmazta például, hogy mivel a Bókay-kertben felállított műjégpálya sikert aratott, jelöljenek ki állandó helyet egy ilyen létesítménynek. Lévai István Zoltán alpolgármester úgy tájékoztatott, a városvezetés egyetért a felvetéssel, már folynak is tárgyalások kivitelezőkkel, keresik a legoptimálisabb megoldást.
Egyetértés volt Petrovai László egy másik javaslatával kapcsolatban is: az önkormányzat ezentúl nyomtatott helyett elektronikus folyóiratok vásárlására törekszik, az így felszabaduló 2,5 millió forintot pedig ésszerűbben tudja felhasználni. Elfogadta a városvezetés egy új kutyafuttató építésének ötletét is, bár az LMP ezt a Havannán tartotta volna fontosnak, az előterjesztő polgármester pedig végül a Gloriett lakótelepen javasolta felépíteni.
 
Bekerült a szavazásra bocsátott szövegbe Csabafi Róbert fideszes képviselő javaslata arra, hogy a kerületben szervezzenek mezőőri szolgálatot.
Hunyadi István tájékoztatása szerint a legtöbb javaslat járdák építésével, közterületek csinosításával vagy forgalomtechnikai átalakításával kapcsolatban érkezett. Elmondta, ezek egy része a városüzemeltetés költségvetéséből kezelhető, más részük a fővároshoz tartozik. A testület vizsgálni fogja az ezeken kívül eső feladatok megoldásának lehetőségét. Egy hónapon belül készül egy tételsor az elvégzendő munkákról, amelyekhez ezután tudják megtalálni a megfelelő forrásokat.
Egyhangúlag szavazott a testület Kucsák László alpolgármester javaslata mellett arról, hogy készüljön egy áttekintés a közoktatási és közművelődési intézményeken belüli ésszerűsítési lehetőségekről.