Nemzetközi RG-viadal Pestszentimrén

Írta:  2011.02.10.
17 ország, 39 egyesület, 10 korcsoport és 168 versenyző. Ez a számszaki mérlege a Pestlőrinci Gimnasztika Sport Egyesület, a PGSE 2006 által szervezett ritmikus gimnasztika nemzetközi utánpótlás versenynek, amelyet a Pestszentimrei Sportkastélyban tartottak.

Amíg a küzdőtér egyik felében nyújtottak, edzettek, gyakoroltak azok, akik fellépésre vártak, a másik felén élesben ment a produkció. A versenybírók értékelték a fellépőket, külön nézve a gyakorlati megvalósítást, a testtartást és természetesen az egész produktum összhatását is.


A versenyen 4 éves volt a legfiatalabb, és 15 éves a legidősebb résztvevő. Ez szükségessé tette, hogy külön korcsoportokban lépjenek szőnyegre. Az idősebbek versenyében megjelentek a szalagok, buzogányok, labdák, azaz a kéziszerek is. Ezzel az ő produktumuk mindenképpen látványosabb volt, ám a kicsiny, sokszor alighogy iskoláskorú lányok bemutatója szerek nélkül is lenyűgöző hatást tett.
 
A pestszentimrei verseny jelentőségét az is növelte, hogy a jövő hónapban induló bajnoki szezonra remek felkészülési alkalom volt a PGSE 2006 versenyzőinek.
A Nagy Gyöngyi vezetőedző, Molnár Kata koreográfus, Kovács Zsófia segédedző, valamint a balett tanár, Kriszta néni által felkészített kerületi csapat Váradi Virág révén egy 3., Kutas Nóra jóvoltából egy 4., Jancsó Julcsi révén pedig egy 6. helyet szerzett.
 
Már rangja van
– Az idei már a 4. nemzetközi viadal volt, amit mi rendeztünk meg – mesélte Zahradnik Gina. – Egyre jobb a verseny nemzetközi megítélése, amit alátámaszt a kedvező adat, miszerint egyre többen vesznek részt rajta. A támogatóknak köszönhetően szép ajándékokkal tudtuk jutalmazni a helyezést elért versenyzőket.