Elemek szűrése dátum szerint: vasárnap, 30 március 2014
Toll Tünde gyapjúművész és a KIWI Manufaktúra varrókörének Gyermekeink című közös kiállítása nyílt meg március 23-án a Rózsa Művelődési Házban.
Tavaszi ékszer-, gyöngykiállítást és vásárt rendezett március 23-án a Kondor Béla Közösségi Ház.
Április 11-én, a költészet napján remélhetőleg benépesedik Pestszentlőrinc legszebb tere, a Kossuth tér. Ekkor és itt szavalják el négy iskola diákjai József Attila Születésnapomra című versét.
Gondoskodás az emberért díjban részesült március 15. alkalmából a Pestszentimrei Katolikus Karitász közössége.
A telet követően a jó idő beköszöntével minden évben megnő a szabad téren keletkező tűzesetek száma.
Idén is hangos (szó szerint értendő) sikerrel zárult a Mozgásvarázs oviolimpia elnevezésű játékos nap, amelyet a kerületi önkormányzat fenntartásában lévő intézmények óvodásai számára hívtak életre.
A két kerületi futballcsapat nem remekelt eddig a tavasszal, hiába hangzottak el optimista vélemények a felkészülés sikerességéről.
Évekre a Bókay-kertbe költözhet a mezei futók országos bajnoksága A rendezés, a színvonal egyaránt jeles.
Online jegyvásárlás, legális műsorok és műveltségi játékok. A 15. Internet Fiesta megmutatta, hogy az internet nemcsak társadalmi, hanem kulturális változásokat is hozott az életünkbe.
Népszerű és ritkábban szavalt versekkel egyaránt készültek a harmadik alkalommal megrendezett költészetnapi Versjáték Fesztiválra a XVIII. kerület nyugdíjasai.