Arcképek az ország híres művészeiről és történelmi személyeiről a PIK Galériában.
Jókedvű nyugdíjasok töltötték meg január 11-én délután a Pestszentimrei Közösségi Ház színháztermét.
A kerületi közélet 2018-as eseményeit tekintjük át összeállításunkban.
Összefoglalónkban a 2018-as év kerületi kulturális életét tekintjük át.
Étellel, itallal, műsorral, élelmiszercsomaggal és használtruhával fogadták a szervezők december 21-én a környék nehezebb sorban élő lakosait a PSK épületében.
A két ünnep közötti programsorozatból nem maradhat ki az Együtt Pestszentimréért Egyesület (EPE) előszilveszteri utcabálja.
A „teljes fegyverzetben” és létszámmal felvonuló jótékonysági szervezet ezúttal is finom, ízletes falatokkal lepte meg az érkezőket.
Elmondható, hogy rendhagyó csoportos kiállítás nyílt november 30-án a PIK Galériában, amelyet azonban mégis egy név fémjelez, amely a Kékesi.