A kreativitás kiemelkedő példájának lehettünk szemtanúi a Városháza Galériában augusztus 6-án.
Kiállítás-megnyitó és könyvbemutató szerepelt a Krúdy Gyula Irodalmi Kör legutóbbi, június végi programján is a Zila Kávéházban, ahol a zene sem maradt el.
Egyfajta művészeti szomszédolás keretében a Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete Ritmus című kiállítása nyílt meg május 9-én a Kondor Béla Közösségi Házban.
Időpontja: április 1., 17 óra
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
A polgármesteri hivatal előterében nyolcvan diák tehetségtől, fantáziától duzzadó képzőművészeti alkotása fogadja a belépőket.
Aki a hónap végéig ellátogat a Kondor Közösségi Házba, bejárhatja Tolnát-Baranyát festmények és fotók segítségével. A kiállítás címe: Reflexiók 2019 Tolnától Baranyáig.
Az „Ekevasba fogott madárszárny” – Kondor Béla a repülés vonzásában címmel készült el egy állandó kiállítás a Bókay-kertben lévő Herrich-Kiss villában, a Tomory Lajos Múzeumban.
Egy híján 350 alkotás közül díjazták a legjobbakat a Gyermekszemmel kerületi rajzverseny január 11-i, kiállítás megnyitóval egybekötött eredményhirdetésén a Kondor Béla Közösségi Házban.
A Budapest Airport különleges helyszíneit láthatjuk Mándi Emese fotóművész objektívén keresztül december 18-tól február közepéig. A kiállítás címe mi más is lehetne, mint Repülőtér.
Ez év utolsó kiállítása nyílt meg december 10-én a Kondor Béla Közösségi Házban.