Rerrich Béla házikerteket, díszes geometrikus kerteket, parkokat és falikutakat is tervezett. A hazai tájépítészet úttörőjeként nemcsak az épületek célszerűségére, esztétikai megjelenésére helyezett hangsúlyt, hanem arra is ügyelt, hogy a tervezett épület miként illeszkedik az adott természeti és kulturális környezethez. A március végéig látogatható kiállítás megnyitóján Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere elmondta, hogy a mai Pestszentlőrinc főtere mindig is a település központi része volt.

A község 1910-ben piactérnek vásárolta meg a területet. Az első világháború után itt kívánták létrehozni Pestszentlőrinc centrumát. Több középületet is szántak ide, elhelyezésükre különféle tervek születtek, de mindegyiknél fontos szempont volt, hogy megőrizzék, visszatükrözzék Lőrinc kertvárosi jellegét.

A végül elfogadott terv a teret három egységre tagolta: az egyik az Üllői út melletti rész, ahova három nagy középületet szántak (középen a községháza, a Gyöngyvirág utca mellett az evangélikus templom, a Thököly út mellett a kultúrház). A másik az épületek mögötti terület, ahova árnyas sétány jellegű közösségi parkot terveztek. A park északi határát a polgári fiú- és leányiskola épülete, valamint a református templom határozta meg. A harmadik rész a templom mögötti fásított liget volt.

1929 februárjában Pestszentlőrinc vezetősége tervpályázatot hirdetett a közösségi park kertművészeti kialakítására. A pályázatot Rerrich Béla nyerte el, így az ő tervei alapján kezdték meg a terület kialakítását. A mai térnek az Üllői úttól távolabb eső felén valósult meg a Rerrich-féle terv.

A park elnevezése Hősök ligete lett, mert fáit az első világháborúban elesett pestszentlőrinci születésű katonák emlékére ültették. Virágágyásokat, gyepet, sétautakat alakítottak ki. Középen egy vízszintes, virágzó évelőkkel borított területet hoztak létre, két műkő vázával. A terep lejtése miatt négy műkő lépcsőt is beépítettek a rézsűkbe.

A következő évtizedek történelmi eseményei formálták a parkot. Az 1980-as években megszüntették a műkő lépcsőket, módosították az úthálózatot: ekkor alakították ki a parkot keresztirányban átszelő gyalogutat. A TÉR_KÖZ pályázatnak köszönhetően 2015-ben megújult a Kossuth tér, és a Rerrich Béla által tervezett részt igyekeztek az eredeti terveknek megfelelően visszaállítani.

„A kerület szíve volt ez mindig, a fasorban sétálva a templomig éppen el lehetett mondani egy imát, a padokon szerelmespárok első csókjai csattantak el, odébb pedig a kisebb testvérekre vigyázó, a felnőtté válás felé tartó kamaszok játszottak. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon ezen az egy téren kívül mi köze van Rerrich Bélának a XVIII. kerülethez. Az, hogy ha ő ezt nem alkotja meg, akkor nekünk most nem lenne egy olyan, a nagyvárosias településre utaló közparkunk, amelyre büszkék lehetünk, és amely akkor készült, amikor a polgárosodás az első nagy lendületét vette Magyarországon” – mondta Ughy Attila.

M. Szilágyi Kinga, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának dékánja szerint Rerrich Béla munkássága a szakma számára az origót jelenti.

„A kerttervezés alapkövét ő tette le itthon. A tájépítészetet egy angliai tanulmányút és munkakapcsolat során tanulta meg. Hazatérve 1908-ban meghívást kapott az akkori kertészeti akadémiára, hogy vállalja el a tantárgyfejlesztést és az intézet igazgatását is. Neki köszönhetően indult el Európa egyik első tájépítészeti képzése Budapesten, olyan új tantárgyakkal például, mint a kertművészet és a kerttervezés. Tanítványainak igyekezett átadni azt az egységes tervezési elvet, amely emblematikus munkái, a lőrinci Kossuth tér és a szegedi Dóm tér mellett az általa tervezett hétköznapi családi házak kertjeit is jellemezte” – fejtette ki a dékán.

Rerrich Béla vallotta, hogy a legkisebb építészi feladatot is művészi módon kell megoldani, és azt, hogy hazánk lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy az építészek specializálódjanak egy-egy épületfajtára, hanem minden építészi feladat megoldására képesnek kell lenniük. A hitvallását így fogalmazta meg: „Művészeti téren munkásságomnak két iránya van: építészet és kertművészet. Lehet-e ezt tulajdonképpen két iránynak nevezni? A kettő egy és ugyanaz: alakítás a térben. Az anyag, a kivitelezés különböző, de az alakításhoz szükséges gondolkodási folyamat és a kifejlesztés elvei azonosak. Épület és kert együtt: építészet a fogalom tágabb értelmében. (…) meg vagyok róla győződve, hogy egyetlen építész sem lehet képes nagyvonalú térkiképzésre, aki nem jártas a kertművészeti téralakításban.”

Hajós György okleveles építészmérnök, címzetes főiskolai tanár Rerrich Béla építész és kertművész élete és munkássága című könyvének ajánlójában írja: „A város akkor lesz »emberbarát«, ahol szívesen élnek és jól érzik magukat az emberek, ha a zöldterületek tervszerű láncolatot alkotnak. Építészi munkásságát ezért egyeztethette össze sikeresen a Kertészeti Tanintézet oktatói – egy időben igazgatói – feladatkörével, s vált maga is elismert kerttervezővé. A kertművészet jövendő művelőit építészeti ismeretekkel és a kettő összehangolásának módjával vértezte fel, ugyanakkor szükségesnek tartotta a kertművészeti stúdiumok bevonását az építészek oktatásába is.”

* * *

Az emlékkiállítás
A Rerrich Béla, a lőrinci Kossuth tér kertművésze című kiállítást a Szent István Egyetem (SZIE) Tájépítészeti és Településtervezési Kar és a SZIE Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár kezdeményezésére rendezte meg a Tomory Lajos Múzeum. A tárlat 2017. március végéig tekinthető meg a Pavilongalériában (XVIII. kerület, Kossuth tér).

Tanár és tervező
Rerrich Béla (1881–1932) műépítész, kertépítőművész, a Kertészeti Tanintézet oktatója, igazgatója, író, kritikus.

1903-ban végezte el a Magyar Királyi József Nádor Műszaki es Gazdaságtudományi Egyetem építész osztályát. Petz Samu tanítványa volt, akinek 1903 és 1905 között asszisztense is.

1908-tól a Kertészeti Tanintézetben a kertművészet és kertépítés tanára, 1919-től 1923-ig rövid megszakítással az intézet igazgatója.

Az 1909-ben induló „Virágos Budapest” mozgalom népszerűsítője.

1923-ban megbízták a tanintézet növényházainak, új virágházainak és üzemi épületeinek tervezésével, ekkor lemondott igazgatói posztjáról, de tanári állását megtartotta.

1932-ben váratlanul hunyt el, s a Fiumei úti temetőben helyezték örök nyugalomra.