Öt korcsoportban közel 150-en indultak az Idősebb Növényi Norbert Nemzetközi Női Birkózó Emlékversenyen a Pestszentimrei Sportkastélyban. A március 12-én megrendezett viadalon a hazai női birkózás legjobbjai vettek részt.
Még 2006-ban, de már akkor is Lévai István Zoltán ötlete nyomán rendezték meg az első március 15-i futóversenyt. A mára hagyománnyá nemesedett kezdeményezés népszerűségét bizonyítja, hogy idén immár közel ezren futottak egy jót március idusán.
Miről ismerszik meg egy focitorna, ha egyházi szervezésű? Egyebek mellett arról, hogy apácák, papok és lelkészek is jelen vannak a nézőtéren, miközben a pályán még kihagyott helyzet vagy szabálytalanság esetén sem hallatszik szitkozódás, csúnya beszéd.

Hat magyar rg-arany

okt. 01, 2024
Tizenhárom ország több mint 200 versenyzője indult a K.F.K. Grácia Sport Egyesület által február 19-én rendezett nemzetközi ritmikus gimnasztika kupán.
Negyedik alkalommal rendeztek közös cselgáncsversenyt a diákolimpia résztvevői és a speciális nevelési igényű gyermekek részére. Az eseménynek – amely a sport igazi arcát, valódi értékeit vonultatta fel – ezúttal is a Kassa utcai Általános Iskola tornaterme adott otthont.
Két évtizeddel ezelőtt még csak néhányan ismerték a baranta fogalmát. Napjainkban egyre népszerűbbé válik ez a magyar harcművészeti ág. Mi kerületiek büszkék lehetünk: Németh Zoltán személyében mi adjuk a sportág böllön (harci birkózás) bajnokát.
Jótékonysági díszvacsorát és borárverést rendeztek a Zilah kávéházban, amellyel a speciális olimpiára utazó SOFI SK sportolóit támogatták.
Úgy látszik, az idei tél olyan sportágakat is elhoz kerületünkbe, amelyeknek űzésére eddig nem nyílt mód. A Bókay-kertben lévő jégpálya után ugyanis nemrégiben egy új sportág, a golf szerelmesei is birtokba vehettek egy pályát a Gyömrői úton.
Kitűnően kezdte a 2011-es évet Tóth Balázs, aki a WTF taekwondo évadnyitó világranglista-versenyén megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit. A magyar versenyző nem pihenhet túl sokat, február végén már Iránban lép majd szőnyegre.
Ősz elején – nem is titkoltan – a feljutás céljával vágott neki a bajnokságnak a MALÉV SC NB II-es kosárlabdacsapata. Matematikai esély még van ennek elérésére, de már bravúr kell az osztályváltáshoz.