WEBHÍRADÓ18 Első ütemben a 182-es és a 184-es vonalán indultak útnak, de már az ősz folyamán több máskerületi vonalon feltűnnek. A riportban Ughy Attila polgármester mondja el, mért fontos ez a változás a helyi közösségi közlekedésben.

 WEBHÍRADÓ18 Fordulatos mérkőzésen nyert a Városgazda Utánpótlás Akadémia az Újpest Futsal Club csapata ellen a Futsal NB II középcsoportjában. A Lőrinci Sportcsarnokban 6-5 -ös győzelmet ünnepelhettek a hazaiak.

A szemét nyomában

júl. 08, 2024

WEBHÍRADÓ18 Környezetvédelmi road show érkezett a Kondor Béla Közösségi Házba. A Fővárosi Közterület Felügyelet szemléletváltó bemutatóján kerületi gyerekek ismerkedhettek meg a szemét újrahasznosításának fontosságával.

WEBHÍRADÓ18  Az 1956-os forradalom leverésére emlékeztünk november 4-én, a Hargita téri emlékmûnél. Ünnepi beszédet mondott: Ughy Attila.

WEBHÍRADÓ18  Az idei év kitüntettjei: Katkics Ilona, Diráné Huszár Gertrúd pedagógus és Újvári Miklósné.

WEBHÍRADÓ18  Névnapi ünnepséget tartott az önkormányzat. Lévai István Zoltán alpolgármester köszöntötte az Imréket.

WEBHÍRADÓ18  A legtöbb telektulajdonos a Városgazda Zrt. szakembereit kérte fel a csatornarákötések elvégzésére.

WEBHÍRADÓ18 Már csak a parkosítás maradt hátra az Erõmû-tó környékének rendezésében. A tavak rehabilitációja befejezõdött.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 515

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 479

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 915

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 829

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 849

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 701

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 702

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 657

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 621

Tervek

Tervek

2020.01.03. 650

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 641

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 637