A megnövekedett forgalom sok gondot okozott a Vak Bottyán utcában. Az egyirányúsítás ezeket csökkenti.
Behajtani tilos táblát kap 2016 ban a Vak Bottyán utca a Budapesti Közlekedési Központtól. Dámsa József helyi képviselő közbenjárása után hamarosan visszatér a kertvárosi élet a kis utcába. A riportban a képviselő nyilatkozik.
Rákerülnek a hálózatra az eddig csatornázatlan intézmények. Már dolgoznak a Városgazda munkatársai.
Kilenc intézménynél kezdte el a csatornarákötést a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.. A munkálatok végén minden kerületi óvoda, iskola és rendelő teljes körűen csatornázva lesz. A riportban Lepsényi Tibor műszaki igazgató beszél a munkálatokról.
Még iskolás, de már igazi polihisztor. Bauer Gergő a Játékkészítő című előadásban is sikeresen szerepel.
Kerületünk kis tehetsége már több szerepben is megmutatkozott: judózik, zongorázik, hegedül és nem utolsó sorban színészkedik. Gergő a WEBHÍRADÓ18 kamerája előtt főleg a Játékkészítő című előadás kulisszatitkairól beszél.
Az év egyik nagy beruházása volt a Vörösmarty iskola energetikai megújítása. A riport erről ad összefoglalót.
Az elmúlt évben az önkormányzat segítségével csaknem másfél milliárd forintos európai uniós támogatásból több mint 10 oktatási intézmény újulhatott meg, köztük a Vörösmarty iskola is. A filmben Pásztor Józsefné intézményvezető és Galgóczy Zoltán alpolgármester beszél a beruházásról.
Előszilveszteri utcabált tartott a Sportkastélynál az Együtt Pestszentimréért Egyesület. A mínuszok ellenére sokan eljöttek.
Az előszilveszteri utcabál népszerű hagyomány Pestszentimrén. Idén is szép számmal látogattak ki a rendezvényre a helyiek. A riportban Újvári Miklósné, a szervező egyesület elnöke beszél a rendezvényről, és persze az imreiek.
Megújult épületben ünnepelték a Mikulás-napot a Zenevár Óvoda növendékei.
Megújult épületbe érkezhettek gyermekek és szülők a Zenevár Óvoda mikulás ünnepségére. Ez a kerületi intézmény is átesett az európai uniós energetikai fejlesztésen, így új homlokzatot és nyílászárókat kapott az óvoda.
A riportban Kádár Tibor önkormányzati képviselő és Kucsák László országgyűlési képviselő szólal meg.
A Városgazda Utánpótlás Akadémia úszó és vízilabda szakosztálya a medencében gálázott karácsony előtt.
Chochol Károly kerületi fotóművész öt évtized képeit hozta el a Kondor Béla Közösségi Házba.
Felkészülten várja a téli havazást a Városgazda Zrt. A hóeltakarító gépeket átnézték a szerelők, míg a szükséges síkosságmentesítő anyagokat beszerezte a mélyépítési csoport.
Mostantól sérült és ép gyermekek közösen játszhatnak együtt a szemeretelepi játszótéren. A MagikMe által kifejlesztett libikóka a soroksári auchan élelmiszeráruház felajánlásából érkezett a Tátrafüred parkba.