30 kerületi iskolás képzeletben 60 évet visszarepült 1956-ba, és a furcsa utazást egy plakát formájába zsúfolta.

Csaknem 150 négyzetméter új épületszárnnyal bővült a pestszentimrei Gyöngyszem Óvoda.

Idősek Világnapja

okt. 05, 2024

Közösen ünnepelték az Idősek Világnapját októberben a Lőrinci Sportcsarnokban a kerületi nyugdíjasok.

A XXIV. Tébláb Néptáncfesztivált rendezték meg október 7-8. között a Bókayi-kert szabadtéri színpadán.

Új mozgásformát lehet kipróbálni a Városgazda Utánpótlás Akadémia szabadidősport szakosztályánál. A street dance lányok és fiúk által egyaránt űzhető sportág.

Magabiztos győzelemmel megszerezte első három pontját a Városgazda Utánpótlás akadémia a Futsal NB II Nyugati csoportjában.

Szülők, pedagógusok és gyerekek együtt ünnepelték a szemeretelepi Nyitnikék Óvoda negyvenedik születésnapját. A riportban Kőszegi János képviselő beszél arról, hogy miért szerettek saját gyermekei is ebbe az óvodába járni.

Fejlesztő szobákat épített a HungaroControl Zrt. dolgozóinak felajánlásából a SOFI.

Október 6-án a Nemzeti Gyásznapon Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Kiss Ernő tábornok emléktáblájánál emlékezett.

Mintegy 100 millió forintos önkormányzati beruházás keretében megduplázódott az Erzsébet-Béla telepen a Vadvirág Tagóvoda épülete.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 647

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 586

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1054

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 966

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 983

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 834

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 846

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 791

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 719

Tervek

Tervek

2020.01.03. 745

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 734

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 718