Jutalmat kaptak a kerületi egészségügyi dolgozók az önkormányzattól. Ezzel köszönte meg a város vezetése a két szakrendelőben tevékenykedő ápolók és orvosok munkáját.

Kiemelkedő szolgálatukért vehettek át jutalmat a XVIII.kerületi Rendőrkapitányság dolgozói.

A Kondor Béla Közösségi Házban tartották meg a Kerületi Diákhetek gáláját, ahol a különböző versenyek helyezettjeit köszöntötték a szervezők.

Ajándékcsomag

okt. 05, 2024

5 kamionnyi élelmiszert osztott szét a kerületi nyugdíjasok számára Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata.

Az új lélegeztető gép összértéke 4 millió forint, melyhez a kerületi Önkormányzat is hozzájárult.

A Városgazda Üllői úti varrodájában ezentúl kaphatóak lesznek az utánpótlás akadémia mezei, vagy vigye a Városgazda Üllői úti sportboltjába megvarratni elszakadt ruháját.

A kerületünkben élő görög családok együtt ünnepelték a karácsonyt a Rózsa Művelődési Házban.

Sokkoló sok gól

okt. 05, 2024

Túl egyértelmű papírforma eredmény született a Városgazda Utánpótlás Akadémia futsal mérkőzésén a Szigetszentmiklós ellen az NB II Nyugati-csoportjában. 0-8 (0-3)

Szeretettel töltve

okt. 05, 2024

Pestszentimrei gyerekeknek karácsonyi ajándékokkal kedveskedtek a pestszentimreiek.

Kerületszerte járták az óvodákat betlehemes műsorukkal a Tébláb Művészeti Iskola Bokréta csoport növendékei. Összesen 17 intézményt kerestek fel a néptáncosok.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 647

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 586

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1053

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 966

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 983

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 834

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 846

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 791

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 719

Tervek

Tervek

2020.01.03. 745

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 734

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 718