Tudja ön, mért jön vissza szívesen jövőre is Béres Alexandra a Sportkastélyba? A riportból kiderül.

Az Eötvös Loránd Általános Iskola immár kilencedik alkalommal rendezte meg gálaműsorát. A telt házas rendezvényen alsósok és felsősök is színpadra léptek.

Két nap alatt két helyszínen mintegy 20 ezer kerületben élő idős kapott élelmiszercsomagot a XVIII. kerületi Önkormányzattól.

Papíron már sokkal szebb városházával rendelkezik a kerület. Az álomtól a valóságig, viszont még lehet éveket kell majd várni.

Ír tündérek érkeznek a Cara vígjáték keretében május 5-én a Rózsa Művelődési Házba.

Tudja hogyan köszöntik egymást a tűzoltók? Ennél még többet is gyakorolhattak az iskolások a kerületi katasztrófa-védelmi versenyen.

Megtartotta tavaszi cserjeosztását az intézmények részére az önkormányzat.

Botka Havannán

okt. 05, 2024

Kampány-menetbe kapcsolt a Magyar Szocialista Párt a kerületünkben. Ennek keretében a Havanna lakótelepen mondott beszédet Botka László, az MSZP elnökségének miniszterelnök- jelöltje.

Bolond résből..

okt. 05, 2024

Nyolcadszor sem felejtették otthon humorukat a kerületi képzőművészek. Erről mindenki meggyőződhet, ha ellátogat a Kondor Béla Közösségi Ház Szamárfül kiállítására.

Muzsikus toborzó

okt. 05, 2024

Első alkalommal tartott hangszerválasztó börzét a Pestszentimrei Sportkastélyban a Dohnányi Ernő Zeneiskola.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 646

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 584

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1052

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 965

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 981

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 834

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 845

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 789

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 719

Tervek

Tervek

2020.01.03. 744

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 733

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 717