Családi napot tartottak a volt MALÉV dolgozók és a kerületieknek az Aeroparkban a Repülőgép Múzeum munkatársai.

Professzionális zenészek vezetik be az általános iskolásokat egy-egy hangszer vagy műfaj rejtelmeibe. A hallgatóság sok érdekességet megtudhat a zeneművekről és a kortárs alkotókról.

Hangszersimogató

okt. 05, 2024

A tanév első interaktív zeneóráját tartották meg a Pestszentimrei Közösségi Házban. A rendezvénysorozat célja, hogy a gyermekeket játékosan készítse fel a zenei alapismeretekre.

11. alkalommal nyitotta meg kapuit a Nyugdíjas Akadémia az önkormányzat épületében az Üllői út 400 alatt.

A Bókay-kerti Napok Csülökfesztivál (régi nevén Szeptemberi Kóstoló) idei évi kihívása a csülkös receptek megvalósításáról szólt. Több mint 80 csapat indult el a kerület legnagyobb rendezvényén a Bókay-kertben.

Összesen egymilliárd forintból bővít három kerületi iskolát a kormány. Az állami támogatás megszerzése a riportban is megszólaló Kucsák László országgyűlési képviselő sikeres tárgyalássorozatának köszönhető.

Átvették a nemzetközi érettségi bizonyítványukat a Karinthy Frigyes Gimnázium végzősei.

Szeretetben

okt. 05, 2024

Forintos Anna 80. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Városháza Galériában. A művésznő alkotásaival a világ minden táján találkozhatunk.

Szeptember elsejétől kezdődött el az idei tanév a kerületi iskolákban. Csaknem 900-an először lépték át az iskolák kapuit.

A toborzó évnyitón a játék mellett lehetőség nyílt sportorvosi vizsgálatra és szerződéskötésre is. Az érdeklődők pedig kipróbálhatták a nyolc szakosztály sportágait is.

Aktuális hírek

A III. ütem

A III. ütem

2022.08.23. 646

Kivitelezés

Kivitelezés

2022.07.26. 583

Kérdések, válaszok

Kérdések, válaszok

2022.02.08. 1052

2022 kezdete

2022 kezdete

2022.01.06. 965

2021 nyara

2021 nyara

2021.06.15. 980

Így indult 2021

Így indult 2021

2021.01.04. 834

A COVID közbeszól

A COVID közbeszól

2020.12.18. 844

2020. Ősz

2020. Ősz

2020.09.10. 789

Kiegyensúlyozott élet

Kiegyensúlyozott élet

2020.06.07. 719

Tervek

Tervek

2020.01.03. 744

2019. Ősz

2019. Ősz

2019.09.10. 733

Családi nap

Családi nap

2019.06.05. 717